70 éve hunyt el a hatodik rebbe, és 70 éve vette át a hetedik Rebbe a lubavicsi mozgalom vezetését. Miért olyan fontos ez a szám? A kettős emléknap alkalmából a hetvenes számmal ismerkedünk meg, ami a Bibliában és a midrásban meglehetősen gyakran fordul elő.

 

  • 70 nép és 70 nyelv: a Tóra Noách (Noé) hetven leszármazottját sorolja fel az özönvíz után, majd így fejeződik be a felsorolás: „Ezek Noé fiainak családjai nemzetségeik szerint, az ő népeikkel, és ezektől oszoltak el a népek a földön az özönvíz után.” (M.I. 10:32). Innen tudjuk, hogy az emberiség hetven nemzetből áll, és mindegyiknek megvan a saját nyelve.
  • Jáákov családjának 70 tagja ment le Egyiptomba. Ebbe a felsorolásba beleszámít József és két fia is, akik már ott voltak: „És volt összes lélekszáma a Jákob ágyékából származóknak: hetven lélek; József pedig Egyiptomban volt.” (M.II. 1:5)
  • 70 vén: több mint kétszáz évvel később Mózesnek azt mondja az Örökkévaló, hogy gyűjtsön össze 70 vént a zsidó nép közül. Mózesnek pedig mondta: „Menj fel az Örökkévalóhoz, te, Áron, Nádáv és Ávihu, meg hetvenen Izrael vénei közül…” (M.II. 24:1). Ennek megfelelően később a legfelsőbb vallási bíróság, a Szánhedrin is 70 tagból állt, valamint a fejéből, aki Mózest képviselte (vagyis összesen 71-en voltak).
  • A Tóra 70 arca: a midrás elmondja, hogy a Tóra összetettségének köszönhetően hetven érvényes és elfogadható értelmezési lehetőség, vagy perspektíva alkalmazható a Tóra megértése kapcsán (és azt is mondják, hogy emiatt van a Szánhedrinnek hetven tagja, hogy – elvben legalábbis – minden értelmezési lehetőségre sor kerülhessen).
  • A száműzetés 70 éve: az első jeruzsálemi Szentély lerombolása után Isten – Jirmijáhu (Jeremiás) próféta útján – ígéretet tett arra, hogy hetven évig tart majd a babilóniai száműzetés, és utána megemlékezik a népéről, és megváltja őket: „Mert így szól az Örökkévaló: Mihelyt letelt Bábelnek hetven éve, gondolok rátok és beteljesítem rajtatok az én jó igémet, hogy visszahozzalak benneteket e helyre.” (Jirmija 29:10)
  • 70 ünnepnap: a midrás számítása szerint összesen hetven, bibliai eredetű ünnepnap van évente a zsidó naptárban (a három zarándokünnep rabbinikus döntvények alapján Izraelen kívül egy-egy nappal hosszabb, mint a tórai parancs szerint, ros hásáná pedig mindenhol két napos). A napok: 52 szombat, peszách hét napja, sávuot, ros hásáná és jom kipur egy-egy napja, valamint szukot 8 napja.
  • Isten 70 neve: a Biblia számos néven nevezi a Mindenhatót. A midrás (Bámidbár rábá) szerint egyenesen hetven neve van az Örökkévalónak.
  • A zsidó nép 70 neve: Isten kiválasztott nemzeteként a zsidók tükrözik a Teremtőt, így a zsidó népnek is hetven neve van a fenti midrás szerint.
  • Jeruzsálem hetven neve: a midrás azzal folytatja, hogy magának a szent városnak, Jeruzsálemnek is hetven neve van.
  • Egy ember életében hetven teljes év van: a Tóra megparancsolja az idősek tiszteletét. Mikor kezdődik az idős kor? „Éveink napjai – van azokban hetven esztendő s ha jó erőben, nyolcvan esztendő…” – mondja Dávid király a Zsoltárokban (90:10). Eszerint csak azok élnek hetven évnél tovább, akik különösen erősek, és ők azok, akik megérdemlik a tiszteletet.

 

Az a tény, hogy e szám ilyen sokszor szerepel a Bibliában, arra utal, hogy különös fontossággal bír. A zsidó misztika szerint a hetes szám a természetest jelenti, ezért teremtette Isten hét nap alatt a világot, és áll hét napból a hét, megfelelően a hét attribútumnak (cheszed, gvurá, tiferet, necách, hod, jeszod, málchut – ezeket itt fejtettük ki részletesen). Egy szám tízszerese a szám teljességét reprezentálja, mivel maga a tíz „teljes” szám, utána újra kezdjük a számolást egytől. A tíz a misztikus szférák számának felel meg. Ennek alapján a hétszer tíz a természetes rend beteljesítését jelenti: a természet minden aspektusa teljes és tíz szférából áll.

 

A Rebbe magyarázata szerint a hetven a vezetők száma. A Misnában olvassuk, hogy rabbi Elázár ben Ázárjá azt mondta: „Olyan vagyok, mintha hetven éves lennék” – mivel nem akarta 18 éves fiatalemberként a vezetőséget elvállalni, az Örökkévaló fehérré tette a szakállát, hogy úgy nézzen ki, mintha már hetven éves lenne, vagyis a vezetői pozícióra alkalmasnak nézett ki. A Rebbe szerint nem véletlenül hivatkozott rabbi Elázár a hetvenes számra, hanem a fenti zsoltáridézetre támaszkodva. A hetven azt jelenti, hogy az ember mind a hét attribútumát tökéletesítette, illetve az azok mindegyikében megtalálható tíz-tíz szférát, miközben a világot is jobbá tette. Csak az lehet alkalmas a Szánhedrin vezetésére, aki az egyéni és globális tökéletességnek ezen a szintjén áll.

 

A világ azonban nem áll meg. Míg a hetvenes szám a természetes rend beteljesítését jelenti, addig annak túlhaladása azt szimbolizálja, hogy még magasabbra törünk, a természetes renden túlra, mindaddig, amíg csak elérjük a messiási kort. Történjen ez meg minél hamarabb, még napjainkban!

 

zsido.com

 

Forrás: chabad.org

Megszakítás