A kezdeményezés ellen többen tiltakoztak.

A francia főváros 17. kerületében megrendezett vasárnapi avatón a párizsi polgármester asszony mellett részt vett Móse Leon jeruzsálemi polgármester és küldöttsége is — számolt beaz i24NEWS izraeli hírportál.

„Izgalmas és különleges találkozó ez a számomra, két olyan főváros közötti kapocs, melyek nyomot hagytak a világon” — nyilatkozta Leon az ünnepség kapcsán.

„Jelentős és fontos városok vezetőiként minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy minőségi együttélést és jó kapcsolatokat alakítsunk ki a különböző vallások és ágazatok között” — tette hozzá.

Az ötlet állítólag Reuven Rivlin izraeli államfő januári látogatásakor vetődött fel. Anne Hidalgo párizsi polgármester asszony kiemelte a helyi zsidó közösség vezetőjének intézett levelében, hogy a lépés „a Párizs és Izrael Állama között fennálló barátságnak állít emléket”.

A parkavatás ellen sokan tüntetőleg léptek fel palesztin zászlókat lengetve, illetve a párizsi tanács tagjai is aggodalmukat fejezték ki a „normalizációval” kapcsolatban.

A tüntetők szerint a ceremónia „a jeruzsálemi nagykövetség nyitására irányuló amerikai döntést visszhangozza”. Hozzátették, nem hajlandóak „üres csekket” adni az izraeli kormánynak ilyen módon.

Mindeközben Jeruzsálem volt polgármestere, Nir Barkat a frissen felfedezett történelmi zarándokút átadó ceremóniáján megerősítette az irányú elkötelezettségét, hogy Jeruzsálem egy és oszthatatlan főváros.

 

Forrás: neokohn.hu 

Megszakítás