A 22. Knesszet mandátuma tegnap éjfélkor szűnt meg, március 2-án Izrael lakosai egy éven belül harmadszorra járulnak az urnákhoz, miután az előző választások után sem sikerült kormányképes koalíciót alkotni.

Az először Netanjahunak, azután Ganznak adott kormányalakítási megbízás sikertelensége után az izraeli parlamentnek, a Knesszetnek állt rendelkezésére 21 nap, hogy 61 képviselő egyetértésével kormányt alakítson, azonban ez sem hozott eredményt, ezért jövő év március 2-ra új választásokat írnak ki a zsidó államban – számol be a The Times of Israel.

A 2019. áprilisában tartott országgyűlési választás minden bizonnyal máris beíratott az izraeli történelembe, hiszen ez volt az első olyan referendum, mely után a győztes pártnak nem sikerült kormányt alakítania.

Akkor Netanjahunak egy képviselő szavazata hiányzott, minden bizonnyal azért, mert az Jiszráel Béténu párt elnöke, Avigdor Liberman nem támogatta a Netanjahu-koalíciót, hiszen az az ultra-ortodoxokkal szövetkezve megegyezett a háredi közösség sorkötelességének kérdésében. A sikertelen kormányalakítási próbálkozások után őszre új választásokat írtak ki, de ekkor sem Netanjahunak, sem a Kék-Fehér pártot irányító Beni Ganznak nem sikerült megegyezzen sem Libermannal, sem egymással.

Netanjahu nehéz idők elé néz, hiszen a mostani kampánynak úgy kezd neki, hogy megindult az ellene folyó eljárás, melyben háromrendbeli csalással és bizalommal való visszaéléssel vádolják. Ezt tetézi a pártján, a Likudon belüli belső harc, aminek eredményeképpen nemsokára miniszterelnök-jelölt választást tart a politikai alakulat. Netanjahu kihívója Gideon Sa’ar

A Netanjahu elleni eljárás amúgy komoly súrlódási pont volt a Kék-Fehér párttal folyó koalíciós tárgyalásokon. Ganz és támogatói ragaszkodtak ugyanis ahhoz, hogy a miniszterelnök lemondjon mentelmi jogáról. Szintén ellentét feszült a felek közöt annak kérdésében, hogy Netanjahu, egy, a vallásos és szélsőjobboldali pártokkal kötött külön megállapodás miatt, egy 55 képviselőből álló koalíció nevében tárgyalt. Továbbá abban sem tudtak megegyezni, hogy egy váltott kormányzás esetén Netanjahu vagy Ganz kezdje meg az kormány vezetését.

Sokak szerint azonban a jelenlegi patthelyzetet félő, hogy egy harmadik választás sem oldja meg, és továbbra is Liberman tetszeleg a „királycsináló” szerepében.

Egy kedden közzétett felmérés alapján növekszik a Kék-Fehér párt támogatottsága: jelenlegi adatok szerint 37 helyet kapnának a Likud 33 képviselői helyével szemben. Ehhez adódik az is, hogy a Netanjahut támogató vallásos és szélsőjobboldali pártok támogatottsága 3 hellyel esett vissza, így ez a koalíció-kezdemény 55 helyett csak 52 hellyel bírna.

A kutatás arról is beszámolt ugyanakkor, hogy amennyiben a Likud pártban Sa’ar foglalná el az elnöki széket, a párt támogatottsága tovább zuhanna.

A válaszadók 41%-a Netanjahut és 26%-a Liberman okolja a kialakult helyzetért, Ganzot mindössze 5% teszi felelőssé, míg a 23%-uk szerint mindenki számlájára egyformán írható a mostani kudarcos helyzet.

Forrás: neokohn.hu

Megszakítás