Több meglepő kérdést is felhozott a világjárvány, melyek közül a legújabbal kapcsolatban már több rabbi is megszólalt. A kérdés az, kell-e böjtölni támuz 17-én, ami most csütörtökön, július 9-én köszönt ránk. Ezzel a böjttel arra emlékszünk, hogy polgári i.sz. 70-ben ezen a napon törték át Titusz hadai Jeruzsálem falait, és három héttel később, áv 9-én a város és a Szentély a rómaiak kezére került.
A Sulchán áruch (OC 576. fejezet) külön fejezetben foglalkozik azzal, milyen tragikus események okán hirdetnek ki böjtöt. Ezek között szerepel a város ostroma, vadállátok támadása vagy éppen sáskajárás, éhínség és súlyos esőzés is – valamint a járványos időszak is.
A Mágén Ávrahám, a Sulchán áruch egyik kommentárja (uo. 2.) ezt írja: „mostanában nem bötjölünk egyáltalán a járvány idején, mert bebizonyosodott, hogy ha az ember nem eszik vagy iszik, akkor könnyebben megfertőződik”. A Mágén Ávrahámnak ez a rövid, kevéssé ismert megjegyzése a koronajárvány elején vált közismerté, mikor rabbik egy csoportja böjtnapot hirdetett ádár 29-re, azaz március 25-re. Ez a ros chódest megelőző nap volt, amit hagyományosan különösen alkalmasnak találunk imára. Sok közösségben külön elmondják ilyenkor a Jom kipur kátáni imádságot is. Más rabbik a Mágén Ávrahám fent idézett mondatra hivatkozva azonban ellenezték ezt, én magam is emiatt nem csatlakoztam a böjthöz, hiába éreztem nagy késztetést.
Érdekes, hogy az erev peszáchi elsőszülöttek böjtjét kiváltó szijum kapcsán sok szó esett arról, hogy lehet-e telefonon vagy zoomon résztvenni (lásd Gut sábesz 22. évfolyam 28. szám), de senki nem érvelt azzal, hogy talán nem is kell böjtölni, és ezért nem is kell kiváltani. A támuz 17. böjt kapcsán azonban sok szó esett most erről rabbinikus körökben és parázs vita bontakozott ki.
A pozsonyi rabbi, a Chátám Szofér (1762–1839) a Tórában előírt jom kipuri böjtről egy járvány idején 1836-ban úgy nyilatkozott (Responsum 6. kötet 23. fejezet), hogy ha az orvosok csak akkor tartják veszélyesnek a böjtölést, ha az emberek elhagyják az otthonukat, akkor maradjon mindenki otthon és böjtöljön: „Inkább maradjon el a közösségi ima és a Tóraolvasás, de tartsuk meg a bibliai böjtöt”. Ha azonban a szakemberek egyetértenek abban, hogy a nem evés és nem ivás hordoz magában veszélyt, ahogy a Mágén Ávrahám is írja, akkor úgy kell böjtölni, ahogy egy várandós asszony vagy krónikus beteg tenné: mindenki kis mennyiségeket igyon megszakításokkal, mert így nem számít teljesen a böjt megszegésének (lásd A rabbi válaszol 2. kötet 13. fejezet). Ezt idézi tanítványa Sík Mózes (1807–1879) huszti rabbi (MáHáRáM Sik responsum OC 289. fejezet), az áv hó 9-i böjt kapcsán (ami 3 héttel követi a támuz 17-i böjtöt).
A mi esetünkben két érvet hoznak fel a kortárs rabbik a böjtölés mellett. Először is azt, hogy a Mágén Ávrahám elsősorban arról ír, hogy ne hirdessünk ki egy új böjtnapot, de a mi esetünkben ez egy ősrégen kihirdetett böjt. Másrészt azt, hogy a koronavírus terjedését az orvosok szerint nem fokozza a böjt.
Emellett felhozható érvként az is, hogy mindig azt kell a döntésnél figyelembe venni, hogy mennyire erős-e az adott helyen a járvány. Magyarországon, hála Istennek, azt lehet mondani, hogy gyenge a járvány, ezért a rabbik döntő többségének véleménye alapján böjtölni kell. Még Izraelben is a böjt megtartása mellett döntöttek (ahol az utóbbi napokban sajnos elég gyorsan terjed a járvány), de javasolják, hogy mindenki maradjon otthon, ezzel csökkentve a fertőzés veszélyét.
Aki már megbetegedett, akinek tünetei vannak, vagy félő, hogy már megfertőződött, esetleg már átesett a betegségen, de még mindig gyenge, az semmmiképen ne böjtöljön. Azonban megteheti, hogy az elfogyasztott étel árát adományba (cödokó) adja, mert a böjt lényege a megtérés és a jócselekedet.
Kívánok mindenkinek könnyű böjtöt és adja Isten, hogy még előtte eljöjjön a Messiás, épüljön fel a Szentély, és ahogy a próféta mondja (Zchárjá 8:19.), a böjtnapok váljanak ünnepnapokká.
Oberlander Báruch