A párizsi kóser üzletek felégetése után Hollandiában és Tunéziában is antiszemita incidensek történtek.

Amszterdamban a kóser Carmel éttermet érte támadás – egy hónapon belül másodszorra. Néhány hónappal az után, hogy a város zsidó negyedében található étterem ablakait újraüvegezték az előző támadás miatt, most ismét kőzáport zúdítottak helyiségre.  Ennek az esetnek nem voltak szemtanúi. Decemberben egy palesztin zászlót tartó szír menekült támadt az épületre, őt később a rendőrség letartóztatta. Az étterem tulajdonosa elmondta, hogy gyakran érik inzultusok és már engedélyt kért az önkormányzattól, hogy biztonsági kamerákat helyezhessen el a környéken.

A tunéziai Dzserba szigetén molotov-koktélt dobtak egy zsinagóga épületébe a kormányellenes zavargások idején. A támadók motorbiciklin érkeztek és az iskolának és imaháznak is otthont adó épület tetején dobták be a gyújtóbombákat. A biztonsági őrök megfékezték a tüzet, így nem keletkezett jelentős anyagi kár és senki sem sérült meg. „Dzserbában nem volt tüntetés. Az elkövetők azt használták ki, hogy a rendőri erőket emiatt máshova csoportosították át. A tetteseknek nyilván az volt a célja, hogy megzavarják a helyi zsidók és muszlimok békés egymás mellett élését.” – mondta Perez Trabelsi, a dzserbai zsidó közösség vezetője.

Dzserba szigetén már 2500 éve élnek folyamatosan zsidók. A közösség tagjai között szokatlanul nagy a kohénok, Áron főpap leszármazottaink az aránya, ezért Dzserbát sokan a kohénok szigetének is nevezik. Napjainkban már csak ezer főt számlál az egykor százezres hitközség, sokan Izraelbe vagy Franciaországba emigráltak. A zsidók és arabok közötti kapcsolat harmonikusnak mondható, de jelentős a fenyegetettség mértéke is. 2002-ben az egyik zsinagóga mellett bomba robbant, mely 21 embert, elsősorban nyugati turistát ölt meg.

zsido.com

Forrás: ynet és Arutz7

Megszakítás