TALMUDI FOGALMAK

Máchsiré micvá – Egy micvá megtartását elősegítő dolgok. Bizonyos micvák, mint például a körülmetélés, fontosabbak, mint a szombatra, illetve az ünnepnapokra vonatkozó munkavégzés tilalma. A tanaiták között azonban nem volt egyetértés a tekintetben, hogy vajon az olyan tárgyak előkészítése, amelyek önmagukban nem részei a micvának, de elősegítik a micvá megtartását, mint például a körülmetélésre használt kés előkészítése a szombatnapon, hasonlóképpen előbbre való-e, mint a szombatnapra vonatkozó tilalmak (lásd Sábát 130a-132b.).

Máke bápátis – szó szerint, kalapáccsal ütni. Az utolsó simítások elvégzése egy tárgyon (vagy munkán). Ez egyike a szombaton tiltott harminckilenc munkafajtának (lásd ávot möláchá).A talmud nem határozza meg pontosan ezt a fajta munkát, és azt sem, milyen típusú javítások esnek a máke bápátis kategóriájába. Minden egyes munkát külön bírálnak el, hogy meghatározzák az utolsó fázist.

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 35. szám – 2014. augusztus 13.

 

Megszakítás