TALMUDI FOGALMAK

 

Máchácit hásekel – Fél sékel. A Szentélynek adandó évi összeg. Minden zsidó férfinak kötelessége volt, hogy a Szentély életében az új évet jelölő Niszán hónap első napja előtt fél sékelt adományozzon a Szentélynek, melyet a különféle kiadások, így pl. a közösségi áldozatok és a szükséges javítások költségeinek fedezésére, valamint Jeruzsálem városfalainak rendben tartására és javítására fordítottak. Ádár hónap folyamán már felhívták a közösség figyelmét arra, hogy közeledik a fél sékel adományozásának ideje. A fél sékel értéke az idők során többször változott. Ma az a szokás, hogy Ádár hó 13. napján, Eszter böjtjének vége előtt, illetve Purim előtt jótékony célra adakoznak „a fél sékel emlékét fenntartandó”. A Szentélynek adományozandó fél sékelre vonatkozó törvényeket a Sekálim traktátus tartalmazza.

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 27. szám – 2014. augusztus 7.

 

Megszakítás