16 évvel ezelőtt mentette meg Morijá Báránesz az elrabolt Nikol Chodovszkit. Most találkoztak újra annál az őrállomásnál, ahol Nikol katonaként szolgál, Morijá pedig szinte minden nap arra utazik.

Két nő, akiket a sorsuk évekkel ezelőtt már egyszer összehozott, most újra találkozott. 16 évvel ezelőtt az akkor 3 éves Nikol egy Beer Seva-i bevásárlóközpontban sétált édesanyjával. Hirtelen szem elől tévesztették egymást, és a kislány egyedül bolyongott az épületben, hogy anyját megtalálja. Egy tébolyult nő azonban megragadta a kezét, és magával rángatta egy Tel-Avivba tartó buszra. Amikor megérkeztek a nagyvárosba, a nő kéregetni kezdett az arra járóktól. Egyikük, a most 35 éves, hatgyerekes családanya, akkoriban egyenruhás katona, Morijá Báránesz volt. Így mesél az esetről: „A nő azt mondta, hogy testvérek, és hogy az édesanyjuk lent várja őket. Valami azonban gyanús volt nekem, és megígértem, hogy adok neki pénzt, ha előbb láthatom az anyjukat. Az emberrabló erre visszakozott, de én kitartottam. Hirtelen felkapta a kislányt, és rohanni kezdett vele. Futottam utánuk, és azt kiabáltam: emberrablás! Erre eldobta a kislányt.”

Morijá és Nikol azóta nem találkoztak.

Nikol felnőtt, bevonult, és a katonai rendőrségnél, harcoló alakulatban szolgál. Nemrég elmesélte a társainak, hogy szeretne találkozni a megmentőjével. Mozgásba lendült hát a gépezet, és keresni kezdték Moriját. Kiderült, hogy nagyon közel lakik ahhoz a helyhez, ahol Nikol nap mint nap őrségben áll, és Morija valószínűleg nem egyszer hajtott már át az őrállomáson anélkül, hogy felismerték volna egymást. A katonaság szervezte meg kettejük találkozását, melyre a napokban került sor. A két nő elérzékenyülve borult egymás nyakába. „Morijá megmentette az életemet. Ki tudja, mi történt volna, ha nem jár éppen arra.” – mondta Nikol. Morijá pedig így felelt: „Ezeket a szemeket soha nem felejtem el. A szemeket, melyek zokogtak az emberrabló kezében. Akkor én mentettem meg Nikolt, ma pedig ő vigyáz rám.”

Forrás: ynet