Lemondásra szólították fel Gorka Sebestyént, Trump terrorizmusügyi főtanácsadóját, miután a Forward megírta: állítólag egy magyar szélsőjobboldali szervezet tagja. Gorka határozottan tagadja a vádakat.

Donald Trump magyar származású terrorizmusügyi főtanácsadójának állampolgársága múlhat azon, sikerül-e tisztázni: valóban tagja-e a Vitézi Rendnek, ahogy a Forward című zsidó lap nemrég állította. A lap szerint Sebastian Gorka, azaz Gorka Sebestyén, a Londonban született magyar nemzetbiztonsági szakértő, egyetemi oktató, a közelmúltig a Breitbart jobboldali portál biztonságpolitikai szerkesztője, „felesküdt tagja” annak a Vitézi Rendnek, amelynek még Horthy által 1920-ban alapított elődszervezete annak idején együttműködött a nácikkal.

A lap – és nyomában demokrata szenátorok, illetve zsidó civil aktivisták – tudni szeretnék azt is, elhallgatta-e Gorka ezt a tagságát állampolgársági kérelme benyújtásakor az amerikai külügy elől, amely a Vitézi Rend elődjét máig nácibarát szervezetként tartja számon. Az amerikai zsidó lap emlékeztet arra, hogy az eredeti rend nem egyszerűen nacionalista eszmék talaján állt, de kifejezetten faji felsőbbrendűséget, a turanista ideológiát hirdette. A rendszerváltás után aztán több vitézi rend is újjáalakult, önmagukat csak konzervatív, jobboldali szervezettként értelmezve, de a Forward az antiszemita, rasszista hagyomány továbbélését látja például abban, hogy 2012-ben Bayer Zsolt publicistát is vitézzé avatták. A lap azt sejteti, hogy Gorka sem lehet mentes az antiszemitizmus hatásától, hiszen 2006 tájékán antiszemita aktivistákkal és volt jobbikosokkal politizált Magyarországon. (A jobbikhoz közeli portálokból amúgy az derül ki, hogy a magyar szélsőjobb inkább „neokonzervatív” beállítottságúnak tartja Gorkát).

A Forward – egyébként pontatlanságoktól hemzsegő és erősen tendenciózus – írása főként Pintér Kornél elmondására épül. A Történelmi Vitézi Rend törzskapitánya, aki szerint „Horthy Miklós a magyar faj élni akarásának megtestesítője volt”, maga is bevallja, hogy nem volt ott, amikor Gorka letette az „életre szóló esküt” a Vitézi Rendben, csak egyszer Sopronban találkozott Gorkával és az apjával, aki tagja volt a rendnek. Gorka állítólagos tagságát egyébként a rend egy másik vezetője, Soltész Gyula is megerősítette a Forwardnak.

Emlékezetes, hogy Gorka, aki öt éve amerikai állampolgár, az új elnök január 20-i beiktatási bálján zakójára kitűzte édesapja Vitézi Rend kitüntetését, amit azzal magyarázott, hogy így akarta kifejezni tiszteletét apja iránt. Elmondása szerint ugyanis apja, az antifasiszta és antikommunista ellenálló Gorka Pál, aki családjával együtt Londonba emigrált a háború után, 1979-ben kapta meg az ominózus emlékérmet a Vitézi Rendtől diktatúraellenes helytállásáért (Ez valószínűleg egy nyugati emigráns ága lehetett a szervezetnek, hiszen a szocializmus idején a rend be volt tiltva Magyarországon.). Gorka napokkal később is feltűzte a kitüntetést, amikor a Fox News-ban bocskaiba öltözve nyilatkozott az iszlám terrorveszélyéről. A Forward szerint Gorka „egy náci kollaboráns rezsim” jelvényével kérkedett.

Többheti hallgatás után Gorka határozottan cáfolta, hogy tagja lenne a Vitézi Rendnek, hogy esküt tett volna a szervezetnek, vagy hogy bármiféle antiszemita vagy Izrael-ellenes érzelmeket táplálna. Mint elmondta, gyermekkora óta néha felveszi az érmet édesapja, illetve antifasiszta családja emlékére (a Vitézi Rendnek számos antiszemita tagja volt, de sokan közülük szembeszálltak a nácizmussal). Gorka Pál ráadásul maga is megírta annak idején a könyvében, hogy családja sok zsidónak segített a háború idején, ő maga pedig segített iskolába kísérni zsidó osztálytársait, hogy védje őket az antiszemitáktól.

Több zsidó és Izrael iránt elkötelezett szerző is védelmébe vette Trump tanácsadóját a Forward – szerintük teljesen alaptalan – vádjaival szemben, volt, aki azt írta: azért állították Gorkát a célkeresztbe, mert az iszlám terrorizmus szakértőjeként több könyvében foglalkozott azzal, hogyan tudná a Nyugat megállítani a dzsihádot, ezért pl. rossz ötletnek tartja szíriai menekültek tömeges befogadását. A konzervatív PJ Media szerzője, Gorka régi barátja pedig állítja: a biztonságpolitikai szakértőnél kevés elkötelezettebb barátja van Izraelnek a Trump-adminisztrációban, ráadásul egész életében harcolt a szélsőjobboldal antiszemitizmusa ellen.

Az amerikai külügyminisztérium hivatalosan még nem reagált a Gorka-ügyre.

Munkatársunktól

Kép: Sebastian Gorka és Donald Trump (fotó: Forward)

 

 

Megszakítás