Háromnapos rendezvénnyel várta az Alef Kids a Szent István parkban a gyerekeket és a fiatalokat. Gólyalábas bűvészek, lufihajtógatók és arcfestő művészek szórakoztatták a gyerekeket, míg a felnőttek a Zstsz programjához csatlakozhattak.

Három napon át tartó szukoti karneválnak adott otthont a kisgyermekes családok körében különösen népszerű Szent István park. Az Alef Kids szervezett programon minden korosztály számára tartogattak érdekességet: 16-18 óráig a 14 év alattiakat, 18 órától a 14 év felettieket várták.

A rendkívül sikeres programon több százan, elsősorban környékbeli családok fordultak meg. A gyerekeket izgalmas programokkal és valódi karneváli hangulattal várták: minden nap volt arcfestés, vattacukor és az ünneppel kapcsolatos kézműves foglalkozások is. A gyerekek első nap maguk készíthették el és díszíthették fel a szukoti sátrat, így igazán a sajátjuknak érezhették azt! Hatalmas sikert aratott a bűvész és a gólyalábasok bemutatója is, ahogy nagy örömmel fogadták a kicsik a lufihajtogató alkotásait is.

A programok mellett az ünnepi hangulatról Garai Péter jóvoltából a Klezmerész zenekar gondoskodott. A vidám zsidó dallamok valódi szukkoti örömtáncra hívták a résztvevőket. Az ingyenes program célja az volt, hogy minél több embernek legyen lehetősége teljesíteni az ünnepi micvákat, így a parkban felállított kóser szukkában folyamatosan lehetőség volt arra, hogy elmondják az ünnepi csokorra való áldást, valamint teljesítsék a sátorban való étkezés előírását is. Ehhez szintén ingyenesen különleges, kóser finomságokat kínáltak a háromnapos rendezvény teljes időtartama alatt.

A fiatalok és a felnőttek számára a szukkába kitelepült Zsidó Tudományok Szabadegyeteme biztosított programot. Hétfőn és kedden négy-négy előadást hallgathattak meg az érdeklődők, melyeket a ZsTSz előadói: Köves Slomó rabbi, Glitzenstein Smuel rabbi, Megyeri András és Faith Aser tartottak. A résztvevők így betekintést nyerhettek a szabadegyetem tananyagába és az estébe nyúló előadásokon belekóstolhattak a hagyományos zsidó tanulás hangulatába.

 

Szukkot ünnepén az MTI által készített képek az alábbi linken tekinthetőek meg:
http://www.hirado.hu/galeriak/?galeria=1187150

Megszakítás