Szukkotkor, a sátrak ünnepén em­lékezünk meg sivatagban vándorló őseinkről. Idén azonban nem az emberek, hanem a sátrak maguk kezdtek vándorlásba.

Az EMIH ugyanis mobil szukkoti sátrakkal sietett azok se­gítségére, akik a járvány miatt idén inkább távol maradtak a közösségi ünnepségektől, vagy nincs otthon lehetőségük szukkát építeni. „Két csoportra oszthatjuk az érdeklődőket” – mondta el kérdésünkre a projekt szervezője, Stell Mushky rebbecen, aki férjével az újbudai Bocskai zsinagógát vezeti. – „Az egyik a hagyományőrzőké, akik minden más évben közösségi szukkákban étkeznek, de idén a koronajárvány miatt nem mentek el ilyen eseményekre. Ők nagyon hiányolták a szukkoti micvák teljesítését, és nagy segítség nekik, hogy mégis megtarthatják azokat. A másik csoport, akik sose ünnepelték, de most nagyon örültek, hogy megmutathatják a családjuknak a saját otthonukban ezt a különleges micvát.”

A három mobil sátorból kettőt autók vontattak, a harmadi­kat egy biciklis riksához rögzí­tették. A különböző körzetek rabbijai 2-2 órás etapokban járták körül a közösségük tagjait és az érdeklődőket Szukkot félünnepén. „Ellátogattam egy családhoz Óbudán” – meséli Stell Jicchák rabbi. – „A szomszédok az ablakból, látták mi történik, és az egyik család nagyon megörült ne­künk. Kiderült, hogy nemrég költöztek a környékre, és nem tudták, hogy vannak más zsidó családok is a szomszédságban. Ez egy nagyon szép pillanat volt.”

A sátorban el lehetett mondani az áldást az ünnepi csokorra (lülefet bencsolni, magyaros jiddissel mondva). Emellett a férfiak tehettek tfilint és lehetőség volt leülni egy kis sütemény elfogyasztásának erejéig – így a szukkában étkezés micváját is gyakorolhatták azok, akikhez be­futott a mobil szukka. 

Nem csak a budapestieknek nyílt lehetősége házhoz rendelni a kerekeken guruló ünnepi sátrat: az autók vontatta szukkák Szentendrére, Debrecenbe, Szegedre és Kecskemétre is ellátogattak. Stellék a szervezésbe bevonták Tzemmy és Sophie Bassmant is, akik nemrég költöztek Budapestre, hogy fiataloknak szervezzenek programokat. A mobil szukkák eljutottak iskolákba, munkahelyekre és idősotthonokba is: mindenhova, ahova hívták őket, valamint a rabbik meglátogatták velük közösségük tagjait is.  Összesen közel 1000 embernek nyílt lehetősége a mobil szukkák segítségével, hogy részt vegyen az ünnepben és teljesítse annak micváit.