A héten kedden és szerdán mintegy 350 ezer izraeli középiskolás nem ment be a tanórákra.

A sztrájknak két különböző vita az oka, melyekben az a közös, hogy a diákoknak egyikhez sincs közük, mégis az ő hátukon csattan az ostor. Az első téma egy már évek óta húzódó vita az Oktatási Minisztérium és a tanárszakszervezetek között, mely a kirándulások és általában az iskolán kívüli tevékenységek körül forog. Néhány éve egy iskolai kiránduláson történt baleset miatt egy tanárt személyesen vontak felelősségre a bíróságon. A szakszervezet szerint az Oktatási Minisztérium cserben hagyta a dolgozóját, ezért, nem először, az iskolai kirándulások felfüggesztése mellett döntött.

A diáksztrájk másik oka még csak nem is az oktatásban keresendő. Izraelben a jogosítványt a legtöbben még a gimnázium végéig megszerzik. A katonai szolgálat idején erre nincs mód, utána pedig, a sok egyéb dolguk mellett, ezzel már nem akarnak foglalkozni. Igen ám, de a vizsgabiztosok már jó ideje (megszakításokkal) sztrájkolnak, mert vitájuk van a Közlekedési Minisztériummal, amely privatizálni szeretné ezt a feladatot. Jelenleg akár négy-öt hónapot is várni kell egy vizsgaidőpontra. A tőlük független vita ebben az esetben is a diákokat sújtja.

Mindezek után Eliav Batito, az országos diák és ifjúsági tanács elnöke kétnapos sztrájkot hirdetett. Kifejtette, hogy a tanárszakszervezet vezetőjét, illetve a közlekedési minisztert hibáztatja azért, mert az önös érdekük érvényesítésével a tanulóknak kárt okoznak. Több intézmény is támogatta a diákok megmozdulását. A természetvédelmi területekért felelős hivatal a sztrájkoló diákoknak ingyenes túrákat szervezett, míg a Nemzeti Színház, a „Habima” kedvezményes jegyeket kínált a tanulóknak. Az előadásra 15 sékelért (1000 forint) lehetett bemenni a szokásos 200 sékel helyett.

Dan Diamant

Megszakítás