A háromnapos csecsemőjét a terrortámadásban elvesztő anya gyermeknek adott életet.

2018 decemberében két szörnyű merényletet követtek el egymás után néhány nappal ugyanazon terroristák, két egymáshoz közeli, Jeruzsálemtől északra fekvő településen. Az elsőt Ofra közelében, ahol többek között egy 23 éves, hét hónapos terhes nő sérült meg életveszélyesen, a másodikat Givát Ászáf mellett, ahol két katona veszítette életét, egy fiatal lányt pedig kritikus állapotban szállítottak kórházba. Mindkét lányt Sirának hívják és bár történetük meglehetősen különbözik, mert míg egyikük sérüléséből tragédia származott, addig a másikuk sérülése életet mentett, történetük az előző héten ismét összekapcsolódott: mindketten egészséges fiúnak adtak életet.

Sira és Ámicháj Is-Rán egy Ofra melletti buszmegállóban várakoztak 2018 egy decemberi napján, amikor terroristák hajtottak el mellettük az úton és fegyverrel hét embert sebesítettek meg. A legsúlyosabb sérült a hét hónapos terhes Sira volt. Állapotának súlyossága miatt a kórházban sürgősségi császármetszéssel világra segítették első gyermekét, aki azonban méhen belül szintén súlyos sérüléseket szenvedett a merényletben. Szüleinek még megadatott, hogy búcsút vegyenek tőle, mielőtt három naposan visszaadta tiszta lelkét a Teremtőnek. Temetése előtt az Ámiád Jiszráel – Izrael népe örök nevet kapta.

Sira és Ámicháj

A támadás után egész Izrael egy emberként imádkozott a fiatal párért és első gyermekükért. „Csodálatos érzés egy ilyen nép tagjának lenni, leveleket és üzeneteket írtak és olyan sokan látogattak meg minket, hogy már arra kellett kérnünk őket, hogy ne jöjjenek ilyen sokan. Virágokat küldtek, szombatra ételt, finomságokat, csodálatos a zsidó nép” – nyilatkozták két héttel a merénylet után, amikor elhagyhatták a kórházat. Ámicháj hozzátette: „A gyermekünk életének három rövid napja alatt többet ért el, mint mi összesen… egyesített minket… mindenki eljött és részt akart venni, erőt akart adni, mindenki úgy érezte, hogy egymáshoz tartozunk. Büszke vagyok arra, hogy egy ilyen nép tagja lehetek. Vannak nézeteltérések, de mégis egy nép vagyunk. Ezt senki nem veheti el tőlünk. Nem hagyjuk magunkat.”

Sira hasonló érzéseket fogalmazott meg: „Nem könnyű betegnek lenni. Nincs elég szavam, hogy leírjam, mennyi mentális és fizikai támogatást kaptunk. Hálás vagyok az orvosoknak, akiknek hála életben vagyok. Természetesen köszönetet mondok az Egyetlen Áldottnak. Rengeteg vért vesztettem a támadásban és rengeteg vért kellett kapnom. Úgy értem, hogy Izrael népe mentálisan támogat és minden egyes lépésünkben megerősít. Izrael népe fizikailag is erőt ad, az egész nép vére folyik az ereimben, és ez rengeteg erőt ad.”

Nemrégiben Sira ezt írta a fiuk emlékére létrehozott oldalon: „Egy kisbabának nem az a feladata, hogy megmentse az anyja életét. Drága Ámiádunk, köszönöm, hogy életet adtál nekem. Megígérjük, hogy folytatjuk azt az egységet, amit a népünk mutatott és további sok jót és fényt hozunk a világra, hogy méltóak lehessünk ahhoz, amit te életed mindössze három rövid napja során elértél. Vidd el imáinkat és egész Izrael népének imáit az Örökkévaló trónusa elé és könyörögj, hogy hozzon nekünk megváltást és bocsánatot, egészséget és közelséget jó és örömteli eseményekkel. Nagyon szeretünk és hiányzol, Apa és Anya.”

Ámiád Jiszráel sírja

A házaspár második fiának születését a büszke nagypapa, Chájim Silberstein jelentette be: „Csodálatos hírek, hihetetlen, hálásak vagyunk az Örökkévalónak. Lányunknak, Sirának és férjének, Ámichájnak fia született. Hála Istennek mindketten jól vannak…” A kisfiú a jeruzsálemi Sááréj Cedek Kórházban született, ugyanott, ahol korábban Sirát ápolták. „Boldogok vagyunk. Úgy érezzük, hogy Ámicháj és Sira hős. Csodálatos, hogy vészelték át a merénylet traumáját és – bár még mindig tart a rehabilitáció – hogyan teljesítették Sira könnyek között tett ígéretét, amikor Ámiád Jiszráelt néhány perccel a halála előtt a kezében tartva azt mondta: »Megmutatjuk nekik, még több gyermeket hozunk a világra! Ám Jiszráél cháj – Izrael népe él!«”

A kórház vezetője, Ofer Merin professzor a következőket mondta: „A Sááréj Cedek kórház egész családja együtt ünnepel Sirával és Ámichájjal. Együtt voltunk velük a legnehezebb pillanatokban és boldogok vagyunk, hogy most is együtt lehetünk. Csak örömöt kívánunk nekik és legyenek büszkék újszülött fiukra!”

Esküvői fénykép

A gyermek brit miláját, Ávráhám szövetségébe való felvételét élőben közvetítették a YouTube-on. A meghívást az egész ország számára a népszerű vallásos bemondónő, Sziván Rácháv-Meir jelentette be. A kisfiú az Elijá Roi – az Örökkévaló Isten a pásztorom – nevet kapta.

Elijá Roi

Mázál tov, legyenek boldogok és egészségesek 120 évig!

zsido.com

 

 

 

Megszakítás