Az ENSZ úgy döntött, hogy beszáll a fake news iparba. A nemzetközi szervezet egy szíriai kislány fotójával gyűjtött pénzt a „megszálló” izraelieket támadva.

Bocsánat kérésre kényszerült az Egyesült Nemzetek Szövetségének (ENSZ) palesztin menekülteket segélyező hivatala (UNRWA), miután kiderült: izraeliek által elnyomott gázai kislánynak tüntették fel azt a gyermeket, aki valójában a szíriai polgárháború sújtotta területen él. 

Az adománygyűjtő kampányaiban az UNRWA több alkalommal is felhasználta Izrael lejárattatására a képet; saját honlapjuk mellett Twitter és Facebook bejegyzésükben is megjelent – utóbbin sokáig borítóképéként is szerepelt. A köré szőtt történetben „Aya” nevű kislányként tüntették fel, aki az izraeliek által „megszállt” Gázában él.

„Képzeld el, ahogy elzárnak a világtól – egész életedben. Az Ayához hasonló gyerekek ezt élik át a valóságban” – szerepelt a palesztinok érdekeit képviselő szervezet bejegyzéseiben. „Gáza blokádja akkor kezdődött, amikor még kisbaba volt, és a megszállás még az ő szüleinek megszületése előtt megtörtént. Ő most 11 éves, és a blokád még mindig tart”.

A csalásra az ENSZ működését monitorozó UN Watch nevű szervezet hívta fel elsőként a figyelmet, és ők követeltek magyarázatot a hivatal vezetőjétől, Pierre Krahenbuhltól. A szervezet végül nyilatkozatot adott ki az ügyben: „Tévesen posztoltunk képet a szíriai gyerekeket ábrázoló archívumunkból, azt állítva, hogy a kislány Gázában él. Lecseréltük a fotót. Azok a palesztin gyerekek, akiket Szíriában és Gázában szolgálunk, rászorulnak a segítségünkre, és reméljük, hogy az emberek továbbra is készek nagylelkűen támogatni ezt a fontos ramadani kampányt”.

A kislányt ábrázoló fotót 2014-ben készítették Szíriában, és több másik, a szíriai polgárháborúhoz kapcsolódó hivatalos jelentésben és tájékoztatóanyagban is megjelent – olvasható az Algemeiner honlapján.

zsido.com

Kép forrása: Algemeiner

Megszakítás