A Facebook együttműködik abban, hogy eltávolítsa az erőszakos tartalmakat a felületéről – így reagált a cég azokra az izraeli kritikákra, hogy nem lépnek fel elég határozottan az uszító palesztin üzenetekkel szemben.

Már 10 hónapja tart Izraelben az erőszakhullám, és a kormány szerint, ennek a folyamatnak a tartósságában a közösségi média is szerepet játszik, amit a jog erejével korlátoznának, például a veszélyesnek ítélt tartalmak eltávolíthatóságával. Gilad Erdan belbiztonsági miniszter azzal vádolta a Facebook-ot, hogy az szabotálja az izraeli rendőrség munkáját Júdeában és Szamáriában, valamint, hogy „nagyon magas az ingerküszöbe” az erőszakos posztokkal kapcsolatban.

Nem közvetlenül a miniszter kritikájára, de a Facebook egy közleményt adott ki, amiben arról ír: az egész világon együttműködnek a biztonsági szervezetekkel és a politikai döntéshozókkal, annak érdekében, hogy az emberek tudják, miként lehet biztonságosan használni a Facebookot. Felületükön nincs helye az erőszaknak, a közvetlen fenyegetésnek, a terrorista- vagy gyűlöletbeszédnek – hangsúlyozza a cég.

Gilard Erdan szerint a probléma ott kezdődik, hogy a Facebook nem ismeri el Izrael joghatóságát Júdea és Szamária felett, ezért nem adnak ki információkat – olvasható a forward.com-on. Az igazságügyi miniszter is arra intette a közösségi médiát üzemeltető cégeket, hogy hatékonyabban lépjenek fel, és ugyanúgy száműzzék a terrorista tartalmakat, mint például a gyermekpornográfiát.

Az utóbbi időben a Reuters hírügynökség szerint a Facebook és más cégek is automatizáltan kezdték eltávolítani az Iszlám Állam terrorszervezethez kapcsolódó videókat és más szélsőséges tartalmakat.

 

 Kép: jewishbusinessnews.com

 

 

Megszakítás