Sir Manasseh Meyer (1846 – 1 July 1930)

A 200 éves múltra visszatekintő, ma is aktív közösség múzeumának meglátogatásához nem kell feltétlenül a világ másik felére utazni. Virtuálisan is megtekinthető az intézmény, csak helyet kell foglalni a weboldalukon – írja a Times of Israel.

Szingapúr nem rejtegeti gazdag zsidó örökségét. Olyan utcanevekkel találkozhatunk, mint Manasseh Lane vagy Meyer Road, melyek egy gazdag, Bagdadból származó zsidó kerekedőnek, Manasseh Meyernek állítanak emléket. Meyer volt a hitközség egyik első vezetője és két szfárádi zsinagóga megnyitása is az ő nevéhez fűződik.

A Middle Roadon sétálva olyan XIX. századi épületekre bukkanhatunk, melyet Dávid-csillagok díszítenek. Ez volt egykor a zsidónegyed, melynek épületeit zsidó üzletemberek emelték. A XX. század közepén 1500 zsidó élt a Mahallah-nak nevezett városrészben. Manapság mintegy 2500 tagja van a közösségnek. A főrabbi tisztséget egy lubavicsi küldött, a Franciaországban született Mordechai Abergel rabbi tölti be 1994 óta. A városállamban összesen 5.7 millió ember él, többségük kínai, maláj és indiai.

A közösség számos intézményt működtet: zsinagógák, mikve, Chábád-központ, kóser étterem és kóser élelmiszerbolt szolgálja a helyi és átutazó zsidókat, most pedig már saját múzeumuk is van, mely a zsidónegyed szívében, a Jacob Ballas közösségi központban kapott helyet.

Ballas szintén Irakból származó zsidó volt és a hatvanas években ő igazgatta a szingapúri és a malajziai tőzsdéket. A múzeum 1819-től, az első zsidó megjelenésétől beszéli el a szingapúri közösség történetét.

 

Jews of Singapore Museum [20211201]

Matterport 3D Showcase.

 

 

„Fontos, hogy a szingapúriak megismerjék az országban élő zsidók kétszáz éves történelmét és hozzájárulásukat Szingapúr felemelkedéséhez. Azt is meg akartuk mutatni, hogy ezek az emberek nem csupán Szingapúrban élő zsidók, hanem valódi szingapúri zsidók” – mondta Ben Benjamin, a helyi közösség egyik vezetője.

A XVIII. és XIX. században az itt élő zsidók elsősorban bevándorlók voltak, akik Irakból és Európából érkeztek az antiszemitizmus elől menekülve vagy üzleti lehetőségeket keresve.

A második világháború előtt 1500 zsidó élt a városállamban, ezt követően azonban a létszám meredeken zuhanni kezdett. A

Interior of Maghain Aboth Synagogue

Wikipédia

hatvanas évekre már csak kétszázan maradtak. Napjainkban rekordot dönt a zsidók létszáma, 2500-an tartoznak a közösséghez. Köztük megtalálhatóak a régi, ötödik nemzedék óta itt élő iraki zsidó családok leszármazottai, illetve újonnan érkezett, héber és angol anyanyelvű technológiai szakemberek és üzletemberek.

Jelenleg három zsinagóga várja a híveket: az ortodox és szfárádi hagyományok szerint működő Maghain Aboth és Chesed-El, továbbá egy kis, főleg askenázok által látogatott reform imaház.

A történelmi zsidónegyed azonban kezdi elveszíteni egykori zsidó jellegét, amit mostantól a múzeum próbál fenntartani.

A kiállítás felidézi a közösség aranykorát, amikor Szingapúr számos vezető személyisége zsidó volt, mint például David Marshall, akit 1955-ben miniszterelnöknek választottak.

A látogatók QR-kódok segítségével belehallgathatnak Marshall és más nagyságok beszédeibe, megtekinthetnek videókat és fotókat, illetve a zsidó élet virágzásáról tanúskodó tárgyi emlékeket. A kuratórium elsősorban egy 2007-ben megjelent, a közösség történetét feldolgozó könyvre építette a tárlatot, de találtak újdonságokat is: „Egyes, igen érdekes kiállítási darabokat a kuratórium fedezett fel a kiállítási anyag összeállításakor. Ilyenek voltak például azok a fotók, melyek egy, a zsidó negyedtől távoli, a sziget nyugati részén fekvő zsidó üdülőről készültek, melyet azóta lebontottak, hogy egy ipari negyedet húzzanak fel a helyén. Ha nincs a múzeum, nem is szereztünk volna róla tudomást” – mondta Benjamin. A kiállítás anyaga három éven át készült, majd a járvány miatt késett a múzeum megnyitása egészen tavaly decemberig.

„Reméljük, hogy az elődeink történetét megismerve mindenki megérti, hogy milyen fontos befogadni a menekülőket és harmóniát teremteni a különböző vallások követői között, hiszen az első zsidók az iraki antiszemitizmus miatt érkeztek ide” – hangzott el a megnyitón.

A nem zsidó látogatók informálására egy olyan részleget is létrehoztak, mely a zsidó vallást, ünnepeket és kultúrát mutatja be.

Maghain Aboth Synagogue on Waterloo Street, Singapore. Wikipédia

Az elmúlt év egyébként szokatlanul izgalmas volt a szingapúri zsidók számára, mert a hatóságok márciusban letartóztattak egy muszlim hitre tért katonát, aki három zsidó meggyilkolását tervezte a Maghain Aboth zsinagógában, majd Gázába kívánt utazni, hogy csatlakozzon a Hamász terrorszervezethez. A múzeum megnyitóján jelen volt Kasiviswanathan Shanmugam belügyminiszter, aki annak idején bejelentette a terrorista elfogását. „Belügyminiszterként is számos alkalommal elmondtam, hogy a szingapúri zsidó közösség biztonsága és biztonságérzete kulcsfontosságú a számunkra” – jelentette ki a megnyitón.

Ben Benjamin hozzátette, hogy a közösség tagjaként biztonságban érzi magát és nagyra értékeli a kormány nyújtotta védelmet és támogatást. A múzeum megnyitásához szükséges összeg 40 százalékát az állami Nemzeti Örökség Bizottsága fedezte.

„A tavalyi merényletkísérlet sokkolta a közösséget, de az élet megy tovább. Teljes biztonságban érezzük magunkat. Kötelességünknek tartjuk, hogy továbbvigyük 200 éves örökségünket és mindent megtegyünk a közösség további virágzása érdekében – mondta Benjamin.

 

Megszakítás