A Washingtonban tárgyaló külügyminiszter kijelentette: Magyarország elkötelezett az európai keresztény-zsidó örökség védelme mellett, valamint kiáll azért, hogy Izrael fair megítélésben részesüljön.

A tárcavezető a washingtoni izraeli nagykövetségen helyi idő szerint szerda este Herzl Tivadar emlékére tartott koncert előtti beszédében kiemelte: Budapesten a Dohány utcai zsinagógához nagyon közel található az egyik legnagyobb katolikus templom, ami jól illusztrálja, hogy a zsidó és keresztény emberek békében élhetnek együtt Magyarországon.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: ugyanakkor Nyugat-Európában sokak szerint egyfajta posztkeresztény, posztnemzeti korszak van, pedig ha Európa megfeledkezik a zsidó-keresztény örökségéről, arról, hogy Európa nemzetekből áll, nagyon sokat veszíthet.

Mint mondta, Magyarország büszke az ott élő zsidó közösségre, amely nagyban hozzájárult az ország fejlődéséhez. A magyar kormány zéró toleranciát hirdetett meg az antiszemitizmus ellen – emlékeztetett.

A külügyminiszter kijelentette, hogy Magyarország kiáll Izrael kiegyensúlyozott, fair megítélése mellett a nemzetközi ügyekben. A két országot sok szál köti össze, így az is, hogy a saját polgáraik biztonságát elsődlegesnek tartják – közölte. Szijjártó Péter felidézte: Budapesten született Herzl Tivadar, a modern izraeli állam megálmodója. Izrael erős ország erős nemzettel – fűzte hozzá.

Ron Dermer washingtoni izraeli nagykövet arról beszélt, hogy rendkívül jók a magyar-izraeli kapcsolatok, és számos területen egyre szorosabbá válik az együttműködés a két ország között. Mindkét országnak fontos az innováció, amely egy újabb, a két országot összekötő szál – fűzte hozzá.

A nagykövet hangsúlyozta, hogy Izrael nagyra értékeli a Magyarországhoz fűződő barátságát és az ország támogatását, kiállását Izrael mellett a nemzetközi szervezetekben. Izrael ugyancsak nagyra értékeli, hogy a magyar miniszterelnök zéró toleranciát hirdetett meg az antiszemitizmus ellen – közölte.

Szijjártó Péter szerdán az amerikai külügyminiszterrel találkozott. A megbeszélés után kijelentette: „Magyarország nem kíván az Egyesült Államokat hisztérikusan bíráló európai kórus tagjává válni.”

MTI/zsido.com

Megszakítás