Megérkezett Izraelbe Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, akit izraeli kollegája, Gabi Áskenázi fogadott a Ben Gurion nemzetközi repülőtéren. 

Szíjjártó Péter Facebook oldalán is megerősítette, hogy Magyarország kiáll Izrael mellett és elismeri a zsidó állam önvédelemhez való jogát.
„Izraelt három hete egy terrorszervezet ismételten megtámadta. Több ezer rakétát lőttek sűrűn lakott területekre, veszélyeztetve sok százezer-millió ember életét” – fogalmaz bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszter, és hozzátette:
 
„Mi természetesen kiálltunk, és a jövőben is ki fogunk állni izraeli barátaink mellett, és elismerjük az önvédelemhez való jogukat. Gabi Ashkenazi izraeli külügyminiszterrel jó barátságba kerültünk, ezért természetes volt, hogy ebben a mostani helyzetben is ellátogatok hozzá”.
 
Forrás: neokohn.hu 

Megjelent: Gut Sábesz 23. évfolyam 38. szám – 2021. június 1.

 

Megszakítás