Több ezer ember töltötte meg a jeruzsálemi Siratófal előtti teret szombat este, hogy a közel kétezer évvel ezelőtt lerombolt Szentélyre emlékezzen. A tömeg a hagyományos gyászdalokat énekelte a földön, vagy alacsony székeken ülve. Voltak, akik az éjszakát is a Kotel közelében töltötték. Ma reggel ismét sokan érkeztek a falhoz, hogy gyászimákat mondjanak. A tér feletti Templom-hegyen eközben arab fiatalok kövekkel támadtak a hegyre vezető bejáratokat lezáró rendfenntartó erőkre.

Számos politikus és közéleti szereplő is részt vett szombat este az Óváros kapuit körbejáró, hagyományos felvonuláson. Eli Ben-Dáhán rabbi, a védelmi miniszter helyettese beszédében utalt a Golán-fennsíkon fekvő, ősi Gamla erődben talált pénzérmékre, melyekre a „Jeruzsálem megváltásáért” feliratot vésték. „Gamla védői tudták, hogy értelmetlen dolog háborút vívni Jeruzsálem nélkül.  Amikor az ország északi részét védik, akkor a középen fekvő Jeruzsálemet, a szívet is oltalmazzák. Azonban nem csak mi tudjuk ezt, hanem ellenségeink is. Ezért mondta Mahmud Ábász, hogy a jeruzsálemi Szentélyek sohasem léteztek. Ezért veszik nyoma minden olyan régészeti leletnek a Templom-hegyen, mely a zsidó múlthoz kötődik. Ő megértette, hogy a Templom-hegy a zsidó nép dobogó szíve. És szív nélkül a test nem létezhet.” Ben-Dáhán rabbi azt is hozzátette, hogy Jeruzsálem újjáépítése nem lehet teljes a Szentély felépítése nélkül. „Azért vagyunk itt, hogy kijelentsük: visszatértünk Jeruzsálembe, és Isten segítségével felkészítjük az emberek szívét, hogy visszaérjenek a Templom-hegyre és felépítsék a Szentélyt. Nem szégyelljük kimondani: Újjá akarjuk építeni a Szentélyt a Templom-hegyen!” 

BDS ellenes mozgalom

Az Izrael-ellenes tevékenységeket összefogó BDS mozgalom működését figyelő telefonos központot hoztak létre Jeruzsálemben Lév BáOlám, azaz  „Szív a Világban” néven. A héber és angol nyelven hívható számon tehet bejelentést, aki BDS aktivistákra lesz figyelmes. Az irodában dolgozók feljegyzik, majd a belügyminisztériumnak és a belbiztonsági minisztériumnak továbbítják az összes adatot. A központ egyik első sikeres akciója nyomán utasították ki az országból a svájci Rita Faye-t, aki korábban számos alkalommal provokált és akadályozott munkájukban izraeli katonákat. Az iroda vasárnaptól csütörtökig, 9 és 16 óra között várja a hívásokat a +972 -747-290-757-es telefonszámon.

Elfogadták a költségvetést

Hosszú vitákat követően az izraeli kormány elfogadta az új, két évre szóló költségvetést, mely összesen 4 milliárd sékeles (290 milliárd Ft) megszorítást tartalmaz. A költségvetés egyik nyertese Náftáli Benet oktatásügyi miniszter lett, aki 4.7 millió sékellel tudta növelni a tárcájának juttatott összeget. Mose Káhlon gazdasági miniszternek is sikerült elfogadtatni javaslatát, melynek értelmében a jövő évtől különadó sújtja azokat, akiknek legalább három ingatlan van a tulajdonában. Zeev Elkin környezetvédelmi miniszter 260 millió sékel (19 milliárd Ft) támogatást kapott arra a projektre, melynek keretében támogatják az öreg, dízelüzemű járművek forgalomból való kivonását. A tervek szerint 80 000 ilyen gépjárműtől – javarészt teherautóktól és buszoktól – válhatnak meg tulajdonosaik állami kártérítés fejében. A miniszter ezzel együtt engedélyt adott a városi önkormányzatoknak, hogy olyan „tiszta zónákat” hozzanak létre, ahová a különösen szennyező járművek nem hajthatnak be. A költségvetés megszavazása után Netánjáhu a következőket mondta: „Ez egy fontos költségvetés, mely ösztönzi a versenyt, a reformokat és a fejlesztéseket, csökkenti a megélhetési kiadásokat és a társadalmi különbségeket.”

img628876
Náftáli Benet

Merénylet csavarhúzóval

Hosszabb, nyugodt időszak után ismét terrortámadás volt Jeruzsálemben a múlt csütörtökön. Egy 18 éves jesiva tanuló az Olajfák-hegyéről tért vissza, ahol a híres szlonimi rebbe, a Netivot Sálom sírjánál imádkozott, annak jórcájtján, azaz halálozási évfordulóján. Amikor az A-Tur negyedben lévő buszmegállóba ért, egy arab a földre lökte és egy csavarhúzót döfött a hátába és a nyakába, majd elmenekült a helyszínről. Az áldozatot egy éppen arra járó autóbusz vette fel és szállította a legközelebbi rendőrőrsre. Ott elsősegélyben részesítették, majd átadták a mentőszolgálatnak, és kórházba szállították. A rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőt.

 

 

Megszakítás