Önkényuralmi jelkép használatának vétségében bűnösnek mondta ki és egy évre próbára bocsátotta a székesfehérvári járásbíróság csütörtökön egy férfit, aki február 6-án a városban tartott „Becsület napja” elnevezésű rendezvényen SS-jelzéssel ellátott kabátot viselt. A határozat a vádlott és az ügyész tudomásul vette, a védő fellebbezett ellene.

A Székesfehérvári Törvényszék az MTI-vel azt közölte: a Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség állította bíróság elé a büntetlen előéletű vádlottat. A nyomozók február 12-én fogták el a férfit, aki ezután beismerő vallomást tett.

A rendezvényen a vádlott a második világháborúban a náci német hadseregben rendszeresített kabátot viselt, amelynek gallérja jobb oldalán az önkényuralmi jelképnek minősülő SS-jelzés volt látható. A férfi ebben a ruházatban a menet elején haladt a város Fő utcáján.

A vádlott cselekménye alkalmas volt a köznyugalom megzavarására, a rendőrséghez számos, a rendezvényt kifogásoló – bejelentés érkezett – tették hozzá. A Székesfehérvári Egyházmegye és az önkormányzat is elhatárolódott a megmozdulástól. A város közgyűlése később határozatban utasította vissza, hogy „szélsőséges és gyűlöletkeltő” rendezvények helyszíne legyen a település.

Február 6-án, az úgynevezett kitörés napi székesfehérvári megemlékezésen részt vett az Új Magyar Gárda, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Betyársereg több tagja is. A szervezők meghívták az eseményre Klaus Grotjahnt, a Waffen SS egykori tagját, aki egészségi állapotára hivatkozva végül nem vett részt a rendezvényen.

MTI

Kép: ATV

Megszakítás