Széder Mosonmagyaróváron

A mosoni zsidóságot az 1800-as években csupán három zsidó család tartotta életben, ezt az alacsony létszámot növelték a későbbiek során Tajkáról és Ausztriából bevándorló zsidó családok növelték tovább. A hitközség 1860-ban létesült és ezt követően a II. világháborúig a zsidók száma megsokszorozódott. Sajnálatos dolog, hogy a Holocaust és ’56 után mindössze három-négy család maradt, és ezzel szinte teljesen megszűnt mindenfajta hitélet. A hitközség újabb megalakulásáig Lőwei Miklós tartotta össze a kis közösséget. A hosszú (kényszer)szünet után 1998-ban 24 fővel alapították újra a hitközséget, aminek elnöke Ligeti László. Egy különleges alkalom és egy nagyszabású vállalkozás alkalmából készült Liget úrral.

A hitközség megalakulását megelőzve egy évvel, 1997-ben Búzási Árpád áldozatos munkájának köszönhetően létrejött a Salamon utódai alapítvány, ami mind a mai napig nagyban hozzájárul a hitközség munkájához.

                Egy különleges esemény történt Mosonmagyaróváron, ami a maga nemében egyedülállónak is mondható. Ligeti László elhatározta, hogy a sikeres purimi bál után szédert rendez a hitközség, éspedig nem is akármilyet.

                – Tavaly a purimot még a Győri Balett purimi előadásának keretén belül ünnepeltük, de igazából az ünnep történetét csal most csak most, egy évvel később értettem meg, amikor saját magam néztem utána és olvastam el az Eszter könyvét – kezdi a beszélgetést Ligeti úr. Ezért is gondoltam arra, hogy idén megpróbálkozom a széder szervezésével.

                – Mikor volt utoljára Mosonmagyaróváro nyílvános széder?

                – Utoljára széder a most 92 éves Búzási Árpád 1938-ban rendezett családi keretek között – azóta nem volt széder Mosonmagyaróváron, nyílvánosan pedig még soha nem volt. Így jött az ötlet, hogy épp itt az ideje, – ha egy kicsit más keretek között is, de újra megrendezésre kerüljön.

Tehát az elgondolást hamar tettek is követték. Az már megvolt, hogy mit, az is meg volt, hogy hol, hiszen a közösségi ház terme rendelkezésre állt, már csak egy kérdés maradt, hogyan? Első lépésben a közeli barátokat, és ismerősöket kérdeztem meg, ők hogyan és mire emlékeznek vissza a gyermekkori széderekből, mit tudnak az egész lebonyolításáról.

                Engem is meglepő módon a kérdések sokakból sokféle reakciót váltottak ki. Valaki könnybe lábadt szemmel nem tudott mást válaszolni, csak azt, hogy „Hát mindig nagyon szép volt…” vagy „…arra emlékszem, hogy az apukám nagyon szépen énekelt…”. Ezek után a következő utam a könyvtárba vezetett és belevetettem magamat a különböző hágádák tanulmányozásába.

Egy dologban viszont biztos voltam, mondja Ligei László – ha szédert rendezek, akkor az csak kóser lehet. Abból nem engedek!

                Március elejétől kezdődtek a nagy szervezések: első sorban maceszt, a kóser étel és a hágádák beszerzése.

                – Maceszt a hitközség biztosított a számunkra, a kóser ételt a Scheiber iskolából szállítottuk, akik arra is felhívták a figyelmünket, hogy milyen „óvintézkedéseket” kell tennünk annak érdekében, hogy az étel kóser is maradjon peszách idején. A széderen a Chábád Lubavics gondozásában megjelent új, színes hágádákat használtuk, ami könnyű áttekinthetőségének köszönhetően pontos „forgatókönyvnek” bizonyult.

                 A széder estére mindenki személyre szóló meghívót kapott.

A közösségi célokra használt szoba, amibe a széder megrendezésre került, 34 fő befogadásánál többre nem képes. Egyébként ez a helyiség szolgál többek közt a hetente egyszer megrendezésre kerülő héber nyelvtanfolyamra is, ami egy kapcsolatfenntartó szerepet is betölt.

                – A terem méreteiből adódóan sajnos nem tudtunk több, mint 34 embert leültetni, így sajnos rossz lelkiismerettel saját édesapámat kellett felhívni, hogy ne jöjjön, mert már a harmincötödik embert nem fogom tudni leültetni.

– Milyen érzelmeket váltott ki az emberekből az együtt töltött este?

– Változókat, hiszen a múltbeli emlékek nem minden esetben egyeztek meg a mi kis széderünkkel, de mindenhonnan pozitív visszajelzéseket kaptam. A szédert Verő Tamás ás Radnóti Zoltán rabbik vezették, és a jó hangulathoz ők is nagyban hozzájárultak. Sajnos a széderen Lőwei Miklós személyesen nem tudott részt venni, de gondolatban velünk volt, és felesége elmondása szerint rég nem evett olyan jóízűen, mint abból a széderi vacsorából, amit mi küldtünk neki.

– Most, hogy ilyen sikeres volt ez a széder, mi lesz a következő lépés?

– Az első számú dolog az, az Alapítvány és Búzási Árpád jóvoltából a birtokunkba került egy 160 négyzetméteres ház, amiben kis szeretnénk alakítani egy imádkozásra alkalmas termet, és többek között egy szabadidős tevékenységekre alkalmas helyiséget is. Igaz, a templom bebútorozása még kétséges, és még a Tóratekercset se mtudjuk, hogyan fogjuk felöltöztetni, de mi mindig bizakodva nézünk a jövőbe.

                Ha készen lesznek az új helyiségek, akkor nagyobb helyen tarthatjuk majd a héber nyelvórákat és talán még többen fognak ellátogatni a zsidósággal kapcsolatos előadásainkra – mondja bizakodva Ligeti László. Hiszen tudjuk, hogy az élet alapértékeit a Tízparancsolat adja, és az identitástudat megtartása – az asszimiláió elkerülése miatt – vallásosság nélkül nem megy. Mi, ezekkel a baráti összejövetelekkel és előadásokkal próbáljuk megtalálni a helyes utat.