Nincs még egy zsidó ünnep, amit olyan komoly előkészületek előznének meg, mint a peszáchot. A széder estére minden zsidó otthont padlástól a pincéig kitakarítanak: egyetlen szem kovászos étel, egy morzsányi kenyér, vagy bármi más tiltott élelmiszer, chomec, sem lehet sehol.

 

 

Az utolsó morzsákat ünnepélyesen elégetik, ahogy ezt a nemzetközi chábád mozgalom központjában a New York-i Crown Heightsban található Eastern Parkway 770-es számú háza előtt is tették.

peszach1

A házszámáról csak 770-ként (seven-seventhy) ismert épületben egyébként is komoly munka folyt az ünnepet megelőző napokban, hiszen a zsinagógát is teljesen meg kellett tisztítani a chomectól. Ehhez átmenetileg lezárták a központi zsinagóga részt, a bútorokat eltávolították és egyenként megtisztították.

peszachh

A chábád mozgalom küldöttei világszerte közel 2000 helyszínen tartottak széderesteket. Ennek a hatalmas eseménysorozatnak a lebonyolításához rabbinövendékek utaztak a szélrózsa minden irányába, hogy segítsenek a távoli helyeken élő zsidóknak és a lubavicsi küldötteknek. Komoly felkészülés és többfordulós vizsga után 540 bócher indult útnak, hogy a világ 260 városába vigyenek peszáchi kellékeket és tartsanak széderesteket. A fiatalokat részint háláchikus tudással részint gyakorlati tanácsokkal látták el a felkészítő rabbik. Felhívták figyelmüket arra is, hogy sok zsidónak, akivel megismerkednek, ez az egyetlen lehetősége más zsidókkal való találkozásra egész évben.

peszach3

A világszerte fellelhető lubavicsi mozgalom életre hívója, az áldott emlékű Menáchem Mendel Schneerson rabbi, a lubavicsi Rebbe azért küldte küldötteit a világ szinte minden zugába, hogy az összes zsidóhoz eljuthasson a vallás lángja. Tanításainak szellemében egyetlen zsidó sem maradhat ki a széderből sem, így három rabbinövendék például azért utazott egészen a Fiji szigetekig, hogy az ott élő 15 zsidó számára megszervezzék a széderestet.

peszach4

Máshol ennél jóval többen ünnepeltek a lubavicsiak által szervezett közösségi szédereken. A taiwani Taipei egyik luxus szállodájában például 180-an gyűltek össze, hogy a helyi chábád küldöttekkel beszéljék el az egyiptomi kivonulás történetét. Míg a távoli országokban, ahol kevés zsidó él, csak egy-egy helyszínen tartottak szédert, addig más helyeken számos rendezvény volt. Így például Oroszországban összesen 500 helyen szerveztek közösségi szédert és ebből 150 Moszkvában volt! A legnagyobb rendezvényt az orosz főrabbi, Berel Lazar vezette, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnök ünnepi üdvözletét is felolvasták az est során.

Az oroszországi ünnepségek között volt egészen szokatlan helyszínen megrendezett is: a kétszázötven éve működő Botirkoszki börtönben is rendeztek széderestet – abban a börtönben, amelynek falai között chászid zsidók százai raboskodtak a kommunizmus idején, amiért a tilalmak ellenére is tovább hirdették, tanították és gyakorolták a zsidó vallást.

peszach2

Budapesten négy helyszínen szerveztek közösségi szédert a chábád közösségek és az EMIH. Ezeknek a szédereknek komoly hagyománya van, és a résztvevők jelentős része régi ismerősként üdvözli egymást. Három magyar nyelvű széder közöl választhattak az érdeklődők: az Óbudai zsinagógában és a Bét Menáchem Gyermekoktatási Központban mindkét este a közösség rabbijai, Köves Slomó és Oberlander Báruch vezetésével beszélték el az egyiptomi kivonulás történetét. Az Átid ifjúsági szervezet pedig idén is a Keren Or központban tartotta meg fiatalok számára fergeteges hangulatú ünnepségét. Az izraeli közösség héber nyelvű széderére az ünnep első estéjén került sor az Intercontinental szállóban.

Megszakítás