Mendel Bielisre, a 20. század egyik legnagyobb antiszemita propaganda-hadjáratának áldozatára is emlékeztek a Kijevben megrendezett „Nemzetközi Konferencia az Antiszemitizmusról” című eseményen. A Beilis-per 100. évfordulóján még mindig komoly, és újra növekvő probléma az antiszemita közbeszéd és a zsidóellenes akciók. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és az Ukrán Zsidó Tanács közös szervezésében létrejött konferencián az antiszemitizmus elleni fellépés lehetséges stratégiáiról és módszereiről tárgyaltak a résztvevők. 

A konferenciát Oleksandr Feldman, az Ukrán Zsidó Tanács elnöke nyitotta meg. Az eseményen részt vett Leonid Kravchuk, Ukrajna első szabadon választott elnöke, Andrew Baker rabbi, az Amerikai Zsidó Tanács nemzetközi igazgatója és az EBESZ Elnökség Antiszemitizmus Elleni Küzdelem megbízottja is. Az izraeli kormányt Gideon Behar, a külügyminisztérium antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős nagykövete képviselte. A rendezvény díszvendége Mendel Beilis unokája, az Egyesült Államokban élő Jay Beilis volt.

Mendel Beilist, az ötgyermekes zsidó családapát 1913-ban Kijevben egy középkori babona alapján állították bíróság elé; a vád rituális gyilkosság volt, melynek áldozata egy keresztény gyermek – egyszóval vérvád. A hazug vádakat hamis tanúkkal igyekeztek alátámasztani, a férfit meghurcolták, és országszerte atrocitások érték a zsidó közösséget. 

A per hatalmas nemzetközi figyelmet kapott, mind az antiszemita, mind a zsidókat támogató sajtóban. Bielist végül felmentették, a per pedig azóta is mérföldkőnek számít az antiszemitizmus elleni harcban.

A konferencia második napján plenáris ülésre került sor az ukrán parlament (Verhovna Rada) számos képviselője, európai uniós képviselők, valamint több ország nagykövetének jelenlétével, melyen a térség antiszemitizmus elleni küzdelmének fő kérdéseit és az egyes országok által alkalmazott módszerek részleteit tárgyalták meg a meghívott résztvevők.

A Tett és Védelem Alapítványt Szalai Kálmán titkár képviselte a konferencián, akinek alkalma nyílt megbeszéléseket folytatni több nemzetközi szakértővel is. Elsőként Gideon Beharral, az izraeli kormány képviselőjével egyeztetett az alapítvány oktatási- és monitoringprogramjának fejlesztési lehetőségeiről. Emellett Andrew Bakerrel, az EBESZ Elnökség Antiszemitizmus Elleni Küzdelem jelenlegi és Gert Weisskirchennel, korábbi megbízottjával tárgyalt a szervezeteik közötti együttműködés további bővítésének szükségességéről és lehetőségeiről.

A konferencián Mark Weitzman, a Simon Wiesenthal Központ igazgatója és a Nemzetközi Holokauszt Megemlékezés Szövetség képviselője, valamint Anne Giebel, az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok irodájának képviselője elismerően nyilatkozott a Tett és Védelem Alapítványról, az általa elért eredményekről, és pozitív példaként állította a többi jogvédő szervezet számára.

Megszakítás