Margot Wallstrom azt üzente a palesztinai araboknak, hogy hazája velük és értük harcol.

Ez a kijelentés akkor hangzott el, amikor a Palesztin Autonómia stockholmi képviseletén vett részt egy kiállítás megnyitóján. Szavait sokan erőszakra buzdításnak értékelték az Izrael-párti táborban.

Margot Wallstrom már többször egyértelművé tette, hogy nem lelkesedik Izraelért, és a két fél közötti vitában a palesztin fél narratíváját fogadja el. A „késes intifáda” idején azzal vádolta meg a terroristák ellen küzdő Izraelt, hogy tárgyalás nélkül végez ki palesztinokat, a radikális muszlimok Párizsban elkövetett merényleteivel kapcsolatban pedig közölte, hogy azok kiváltó oka az izraeli-arab konfliktus. „A párizsi merényletek okai a közel-keleti muszlimok, különösen a palesztinok “frusztrációjából” származnak” – jelentette ki akkor.

„Önök tudják, hogy mennyire törődünk Palesztinával, és azt is tudják, hogy remélhetőleg folytatjuk a harcot önökkel és önökért” – mondta Wallstrom. „Harcolni fogunk a kétállami megoldásért és közeli barátok maradunk. Nagyon fontos, hogy megismerjék a történelmüket és büszkék legyenek rá, ám a jövőre is gondolni kell.” – tette hozzá.

„A palesztinok egykori otthonaik kulcsával a zsebükben élnek” – mondta Wallstrom, amivel azon 700 000 arab sok millió leszármazottjára utalt, akik 1948-ban, a függetlenségi háborúban hagyták el Izraelt, miután vereséget szenvedtek az általuk kirobbantott háborúban. Ezek a milliók a mai napig követelik a jogot, hogy a zsidó államban telepedhessenek le.

A Svéd-Izraeli Barátság Szövetség nyilatkozatot adott ki a külügyminiszter kijelentésével kapcsolatban, melyben kritizálták a politikus diplomáciában szokatlan stílusát. Véleményük szerint „a svéd kormány egyértelműen a palesztin oldalra állt, mely oldal célja, hogy eltörölje Izraelt a Föld felszínéről”.

Wallstrom szóvivője válaszában azzal védekezett, hogy a „harc” kifejezés alatt a kétállami megoldás elérését célzó tárgyalásokat értette a külügyminiszter, és mind Izrael, mind Palesztina biztonsága kiemelten fontos Svédország számára.

Svédország az Európai Unió egyetlen olyan országa, amely elismerte a palesztin államiságot.

zsido.com

Forrás: Arutz7

Megszakítás