Gyermeknevelési szakértő segíti a Bét Menáchemben a szülőket és a pedagógusokat

„A kislányom nem írja meg a leckéjét. Mit tegyek vele?” „A kisfiam dührohamot kap, ahányszor nem teljesül a vágya. Csináljuk mindig azt, amit szeretne?”

Ez csak néhány azok közül a kérdések közül, amikkel Avraham Jiszrael gyereknevelési tanácsadóhoz és terapeutához fordultak a szülők a Bét Menáchem gyermekoktatási központban rendezett szülői est alkalmából.

„Szülőként kevésszer van idő megállni, elgondolkodni, és Avraham rabbi pont erre ösztönzött minket” – meséli Bráchá, aki három kislány édesanyja. – „Hogy adjunk időt magunknak, próbáljunk meg teljes életet élni, hiszen a gyermekek boldogulásához vezető út kezdete a kiegyensúlyozott, boldog szülői mintakép.”

Több, mint 60 szülő vett részt a szombat kimenetele után tartott tu bisváthoz kapcsolódó rendezvényen. Oberlander Batsheva rebbecen, a programnak ott-hont adó intézmény vezetője köszöntőjében a gyereknevelés és tu bisvát ünnepének kapcsolatáról beszélt. Hangsúlyozta, hogy gyermekeink fejlődéséhez stabil háttérre van szüksége, ahogy a növényeknek tápláló földre ahhoz, hogy erős gyökereket ereszthessenek.

Avraham Jiszrael, Jeruzsálem oktatási hivatalában dolgozva 600 gyermek oktatását kíséri figyelemmel. Most a Bét Menáchem Gyermekokta-tá-si Központ pedagógusaival, óvó-nőkkel és tanárokkal egyaránt dolgozik, hogy segítsen nekik fejleszteni munkájukat – tudtuk meg Glitzenstein Sosáná rebbecentől, a program egyik szervezőjétől, aki az iskola vallásoktatási programjaiért felel. A Bét Menáchemben folyó továbbképzésekben különösen nagy segítség, hogy Avraham rabbi a héber mellett angolul és magyarul is beszél, így az összes pedagógussal szót tud érteni.

Ennek ellenére a szülői esten a szervezők úgy döntöttek: a tökéletes kommunikáció érdekében a programot szinkrontolmáccsal segítik, így a szülők fejhallgatókon keresztül folyamatosan tudták követni az előadást, amit minden szülő nagyra értékelte. Avraham Jiszrael nemcsak nagy tudású szakértőnek, de kiváló előadónak is bizonyult, aki finom humorral tette élvezetessé a nehéz problémákat taglaló témákat – emelte ki egy másik édesanya. Az előadás után tu bisváti vacsora következett, melynek során az asztaltársaságok külön-külön vitattak meg életből ellesett helyzeteket. A csoportok megoldásait aztán egy-egy résztvevő adta elő a résztvevőknek és a szakértő segítségével elemezték ezeket.

A program végeztével sokan maradtak még, hogy személyes kérdéseket tehessenek fel a terapeutának. „Sokaktól hallottuk, hogy teljesen új nézőpontot adott nekik az előadás és olyan tanácsokat kaptak, amiket korábban még sosem” – összegezte az est sikerét Oberlander Batsheva.

Megszakítás