Megemlékezést tartott az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén a 89 éves korában elhunyt Simone Veil, a közvetlenül választott Európai Parlament első elnökének tiszteletére.

Antonio Tajani, az EP elnöke beszédében hangsúlyozta: Simone Veil maga volt a népek közötti megbékélés szimbóluma. Élete bizonyíték volt arra, hogy a gyűlölet kísértésének ellen lehet állni, ugyanis Veil példamutatásában kifejeződött a megbékélés eszméje, amely rendkívüli bátorságot és feltétel nélküli szeretetet követelt.

Élete az európai kontinens története. Egy szétszabdalt, elveszett, sok borzalmat látott földrészé, amelyben az emberiesség – Simone Veilhez hasonlóan – képes felülemelkedni a nehézségeken és újjászületni. Az Európai Parlament neki köszönhetően vált azzá, amit ma képvisel, amelyhez hűségesnek kell maradnia – húzta alá Tajani.

Simone Veil volt francia miniszter, az Európai Parlament egykori és első női elnöke, a Francia Akadémia tagja 89 éves korában hunyt el pénteken. Hivatalos temetését szerdán tartják a párizsi Invalidusok dómjában Emmanuel Macron francia elnök részvételével.

A zsidó családból származó Simone Veil 1927-ben született a franciaországi Nizzában. Őt és családját 1944-ben deportálták. Megjárta az auschwitzi, a bobreki és a bergen-belseni koncentrációs táborokat. A megpróbáltatásokat szülei és fivére nem élték túl, ő és két lánytestvére azonban megmenekült.

MTI

Megszakítás