Az európai zsidó közösség vallásszabadságának korlátozásaként értékelte Semjén Zsolt egyházügyekért is felelős miniszterelnök-helyettes az Európai Bíróság csütörtöki döntését, amely jóváhagyta a kóser vágás betiltását Belgiumban.

A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke pénteki közleményében kiemelte: a határozat az állatjogokat az emberi jogok elé helyezi, különös tekintettel a vallási meggyőződés gyakorlásának szabadságára, ami az emberi méltóság megsértése.

„Magyarország kereszténydemokrata kormánya mindig védeni fogja zsidó közösségének szellemi és fizikai jólétét, hagyományaik megőrzését” – fogalmazott Semjén Zsolt.

A miniszterelnök-helyettes szerint ahogy Magyarországnak, úgy az Európai Uniónak is védenie kell zsidó közösségei vallásszabadságát. „Ha ezt elmulasztja, akkor végül elveszíti saját identitását is” – jegyezte meg.

MTI/zsido.com

Megszakítás