30 nyugat-afrikai város és 218 etnikai csoport bevonásával készült kutatás igazolta a vallásos gyakorlat pozitív egészségügyi következményeit.

Egy friss kutatás szerint minden típusú HIV-fertőzés megelőzését segíti a férfiak körülmetélése – adta hírül az Arutz Sheva. A nyugat-afrikai országokban végzett vizsgálatok eredményeit nemrég a PLOS nevű tudományos folyóiratban tették közzé.

Több korábbi tanulmány már bizonyította, hogy a körülmetélés gyakorlata negatív korrelációban áll az AIDS betegség kialakulásáért felelős HIV 1-es típusú vírus terjedésével, a 2-es típusú fertőzésről szóló kutatások azonban mindeddig hiányoztak. Az erre vonatkozó vizsgálatot Belgium támogatásával végezték el a közelmúltban 30 nyugat-afrikai város és 218 etnikai csoport bevonásával.

A kutatók hangsúlyozták: habár a HIV-2 vírus gyakran jóval kisebb figyelmet kap a szakemberek részéről, mint a vírus 1-es típusa, közegészségügyi szempontból hasonlóan nagy fenyegetést jelent. Napjainkban világszerte terjed és immáron 1 millió fertőzött embert regisztráltak.

A körülmetélés hatásairól szóló vizsgálatok eredményei nagyon fontosak annak a vitának a szempontjából is, amely több európai országban is felélénkült a közelmúltban. Egyes hangok szerint a vallásos gyakorlat sérti az eljárásban részt vevő gyermekek jogait, ugyanakkor sokan annak pozitív egészségügyi következményeire hívják fel a figyelmet. Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia 2012-es jelentése szerint például a körülmetélés csökkenti a húgyúti fertőzések és a hímvesszőrák kialakulásának veszélyét is.

zsido.com

 

Kép forrása: Arutz Sheva

Megszakítás