2018. május 19-én gyakorlatilag az egész világ – vagy legalábbis egy jelentős része – Nagy-Britannia felé fordult, és esküvői lázban égve figyelte, ahogy Harry herceg és Meghan Markle összeházasodnak. Az esküvő kapcsán – melyre a brit királyi ház szokásától eltérően szombaton került sor, és a meghívottak között nem szerepeltek egyházi vezetők, így az országos főrabbi sem – számos zsinagógában különleges kidust adtak szombaton az ifjú pár tiszteletére.

Csakhogy az esküvő napjának estéjén egy másik, ugyancsak „királyi” esküvőről kellett a zsidóknak megemlékeznie. Egy vőlegényről és egy menyasszonyról, akik – bár a házasságkötésük már nagyon nagyon régen történt – máig elválaszthatatlanok. Ez az esküvő nem más, mint az Örökkévaló és a zsidó nép frigye, melyre a Szináj-hegyi Tóraadásnál került sor. Erre a 3331 esztendeje történt menyegzőre emlékszünk sávuot ünnepén, mégpedig egy nagyon különleges módon: éjszakába nyúló tanulással.

Idén érdekes formában egy esküvő utáni lakodalmi hét estéjének, a sevá bráchotoknak a vége is sávuotra esett. Közösségünk együtt ünnepelhetett az Oberlander családdal, akiknek lánya az ünnep előtt öt nappal kötött házasságot. Így a sávuot alatt elhangzott köszöntő beszédek természetesen újra meg újra visszatértek az Örökkévaló és a zsidó nép közötti esküvőre. Amint kiderült, rengeteg dolgot tanulhatunk az esküvőkről abból, ahogyan Isten és a kiválasztott nép frigyre léptek, más egyebek mellett például azt, hogy az esküvőt a menyasszony lakóhelyén szokás tartani.

A Vasvári Pál utcai zsinagóga közössége a Bét Menáchem Gyermekoktatási központban tartott sevá bráchot vacsora után Faith Aser vezetésével hajnali 3-ig tanult sávuot éjszakáján. Az előadók között a közösség rabbijain és tagjain kívül ott szerepelt a hús-vér menyasszony nagyapja, Moshe Lázár milánói főrabbi is. Ezalatt Óbudán a már megszokott pörgéssel telt a sávuot éjszakája: rövid, lényegre törő, de tartalmas előadásokon keresztül teljesítették a közösség tagjai az éjszakai tanulás micváját.

Sávuot különleges szereplői a gyermekek, számukra külön programmal és finomságokkal kedveskedtek mindkét zsinagógában. Óbudán az AlefKids programja különlegesen sikeres volt: nagyjából 100 gyerek vett részt rajta.

Tudott, hogy a Tóraadás nem egy befejezett esemény: minden pillanatban zajlik, újra meg újra megerősítve az Örökkévaló és a zsidó nép közötti frigyet.

Megszakítás