Hetiszakaszunk, a Váetchánán Mózes ötödik könyvének második szakasza. Mindig a tisá beáv böjtnapját követő héten olvassák fel. A szakasz számos témát sorakoztat fel, címét arról kapta, hogy Mózes könyörgött az Örökkévalónak, hogy változtassa meg ítéletét, és engedje őt be az Ígéret Földjére. Isten azonban hajthatatlan, és a nép nagy vezérének csupán azt engedélyezi, hogy a hegyre felmenvén áttekintse az Országot, be azonban nem vonulhat oda a zsidó néppel. Valóban, nem sokkal később Mózes meghalt a Nevó hegyén. Pontos temetkezési helye nem ismert, az Örökkévaló maga gondoskodott a végtisztességről, hogy a sírhelye nehogy az imádat tárgyává váljon, és a zsidók nehogy Mózest kezdjék istenségként imádni.

Ebben a szakaszban szerepel két, széles körben ismert, a zsidó élet és filozófia alapjait képező szöveg is. Az egyik a tízparancsolat, mely most másodszor hangzik el, apró változtatásokkal az elsőhöz képest, melyet a Jitró hetiszakaszban olvastunk, a Smot könyvében. Joel és Saul a filmben elmeséli, hogy a szombattal kapcsolatban mi a különbség a tízparancsolat két formája között. A másik szöveg legfontosabb imádságunk, a zsidó nép hitvallása, a Smá ima első része. „Halljad Izrael, az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló egy.” – mondja el naponta többször is egy vallásos zsidó ezt az ősi mondatot, mellyel hitet teszünk amellett, hogy Isten a világ egyetlen Ura és a mi Istenünk.

A most következő szombat, ahogyan arról a múlt héten is szót ejtettünk, és a videóban is hallhatjuk, egyike a különleges nevet viselő szombatoknak. Sábát náchámu, vagyis a vigasztalás szombatja nevet viseli, mely elnevezés a felolvasott prófétai szakaszból származik: „Náchámu, náchámu ámi – Vigasztalódj, vigasztalódj népem”.

A Váetchánán hetiszakaszról szóló kisfilmet itt nézhetik meg:

No Title

No Description

Saul és Joel korábbi filmjeit a YouTube csatornájukon tekinthetik meg.

A hetiszakasz: Váetchánán (M.V. 3:23-7:11)

Háftárá: Jesájá 40:1-26

Gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 19:36

Gyertyagyújtás időpontja Jeruzsálemben: 18:42

A szombati gyertyagyújtás szövege

בָּרוּךְ אַתָּה ה’ אֱלֹהֵינוּ מֶלֶךְ הָעוֹלָם, אֲשֶׁר קִדְּשָׁנוּ בְּמִצְוֹתָיו וְצִוָנוּ לְהַדְלִיק נֵר שֶׁל שַׁבָּת..

Báruch Átá Ádonáj Elohénu melech háolám, áser kidsánu bemic­votáv, vecivánu lehádlik nér sel sábát.

Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, aki megszentelt minket pa­rancsolataival és meghagyta, hogy meggyújtsuk a szombat fényét!

 

A szombat kimenetele Budapesten: 20:44

A szombat kimenetele Jeruzsálemben: 20:00

zsido.com

Megszakítás