Richard Ness, a 66 éves montreáli textilkereskedő, nős, két felnőtt gyermek apja, csütörtök délután beül európai import autójába, melynek csomagtartója teli van friss virágokkal és ételekkel megpakolt dobozokkal, és útnak indul, hogy végigjárja a heti listáján szereplő címeket.
A “Shabbat to Share” jelzésű elegáns csomagokat a MADA Közösségi Központ (egyike a Chabad számos montreáli központjának) 150 önkéntese készíti össze és szállítja házhoz. Minden csomagban van mécses, két érme, amit be lehet dobni a jótékonysági dobozba, egy üveg szőlőlé, két friss kalács, hal, saláta, hús, zöldség, egy kis desszert, és egy speciálisan elkészített kiadvány, amely a tóra által inspirált gondolatokat, valamint aktuális imákat tartalmaz az ünnepi étkezés előttre.
Richard úgy került kapcsolatba a MADA-val, hogy válaszolt egy rádiós felhívásra, amelyben önkénteseket kerestek. „Nem vagyok vallásos ember, és most mégis itt vagyok, és Shábbát csomagokat szállítok embereknek”, mondja, miközben csodálatát fejezi ki a szervezetről.
A “Shabbat to Share” program 2011 tavaszán indult. A szállítást egy egész heti munka előzi meg. Hétfőn megrendelik az ételt, kedden az önkéntesek első csoportja főzni jön a MADA konyhájára, szerdán csomagolják, csütörtökön reggel dobozokba rakják a csomagokat, hogy aznap délutánra szállításra készen álljanak Montreál-szerte minden zsidó otthonba.
Kórházakat is látogatnak, így ez ma Richard első állomása is. Az egyik beteg elmondja, igaz, hogy a csomag emlékezteti őt a szombat beköszöntére, de mint bevallotta, néha már korábban is felbontja a csomagot. “Mivel a szüleim meghaltak, nem nagyon tartom az ünnepeket, egyedül vagyok az emlékeimmel. Mégis, valahogyan különlegesebbé teszi a napjaimat, Richard a világot jelenti számomra.”
A következő állomásokról Richard ezt mondja: “Van egy idős hölgy, a legaranyosabb teremtés, akit valaha láttam. Azt gondolom, az államilag kirendelt látogató ápolónő mellett én vagyok az egyetlen ember, akit lát.” Egy másik állandó ügyfél egy háromgyermekes apa, akinek mindhárom fia más és más rendellenességgel küzd. Más szállítókkal összehasonlítva Richard viszonylag kevés csomagot visz, mert azon a környéken, ahová szállít a címek eléggé szétszórtak. “Azok, akikhez én járok, meglehetősen magányos és valahogy magukra hagyott emberek” mondja visszafelé vezetve, majd hozzáteszi “Mindkét oldal nyer, én jól érzem magam, és tudom, hogy ők is jobban érzik magukat, miután meglátogattam őket.”