Vélemény arról, hogy miért rendkívül jelentős az a döntés, amely elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának.

Tudom, hogy senkit nem fog érdekelni, amit most írok, mivel ez nem fánkrecept, étvágygerjesztő fotókkal. De engem Hanuka ünnepén ezek a kérdések foglalkoztattak legjobban, szeretném érteni, és nem megy. Hanuka a Makkabeus lázadás győzelmének ünnepe, és ne feledkezzünk meg arról, hogy a Makkabeusok nemcsak a görögök ellen harcoltak, hanem nagyrészt a hellenizálódott asszimiláns zsidók ellen, akik megtagadták őseik örökségét.

Tudom, hogy ez most nem mainstream, tudom, hogy Izraelt utálni, legfőképp elítélni sokkal trendibbnek számít.

De ha csak egy pillantást vetünk a térképre. Összehasonlításképpen: Izrael területe akkora, mint három magyarországi megye: Pest, Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun. Ebből még le kell vonni Pest és Jász-Nagykun területét, mivel Izrael földjének 60 %-át egy szinte lakhatatlan sivatag foglalja el, ezért sem kellett korábban senkinek. A Negev sivatag neve azt jelenti száraz. Tehát egy Bács-Kiskun megye nagyságú területről beszélünk, mindössze 8000 négyzetkilométerről, ahol 8 millióan élnek.

Mégis úgy tesz a Föld bolygó összes állama, mintha ez a hihetetlenül kis terület végtelen nagy volna: 

Egyrészt akárhány embert be kell fogadnia. Másrészt végtelen sokáig és sokszor meg lehet (és kell) osztani.

Ez a terület és térfogatszámítás, a csak a zsidókra érvényes geometriai törvényszerűség nem megy a fejembe.

De én szeretném megérteni. Miért volt a világnak mindig is természetes, hogy zsidók millióit el lehet űzni a szülőföldjéről, miért az a magától értetődő, hogy például több, mint egymillió orosz zsidót be tud fogadni egy ekkora ország. Ami természetesen csodálatos, hiszen Izrael valóban befogadja a világ összes zsidóját, a jelenleg egyre nagyobb számban menekülő francia bevándorlókat, és mindenkit, hiszen éppen ebből az okból született. Ahogy a Balfour-nyilatkozat fogalmazott: legyen egy 

Zsidó Otthon. Azonban nem a másutt megszűnt biztonság miatt kellene így történnie.

Egy pillanatra próbáljunk távlatokban gondolkodni, és túltenni magunkat azon, hogy az USA jelenlegi elnöke répaszínűre szoláriumozza az arcát, pisiszőkére festi a haját, napi nyolc órát tévézik/vagy sem, szemmel láthatóan utálja a felesége, és egyébként is egy tapló. Mindez teljesen érdektelen. Ha holnap leváltják, ez a statement akkor is marad. Izrael fővárosa Jeruzsálem. Ahogy az összes országnak az a fővárosa, ahol a parlamentje és a kormánya működik, és senkinek eszébe sem jut megkérdőjelezni. Eszébe sem jut megosztani, elismerni vagy sem.

Szeretném megérteni, hogy miért nem merült fel soha, hogy a zsidók is maradhatnának a szülőföldjükön, és megoszthatnák számukra az anyaországot. Egy olyan hatalmas ország esetében, mint Oroszország, miért nem álltak ki a világ népei, miért nem követelte senki, hogy osszák meg a fővárost, Moszkvát. Miért tűntek el a zsidók a Közel-Kelet országaiból? Miért teljesen természetes mindenki számára, hogy ha a zsidók az arab országokban veszélyben voltak, akkor el kellett menekülniük. Miért nem ülésezett az ENSZ, hogy Bagdadot osszák ketté, miért nem hördült fel a világ egy emberként, amikor a babiloni kor óta ott élő zsidóság – bár teljes vagyonuk kötelező hátrahagyásával – elhagyta Irakot. Miért az a természetes, hogy az etióp, falasa zsidók számára légihidat létesít Izrael, hogy kimentse őket Etiópiából. Izrael úgyis megoldja. Egyetlen egy, aprócska zsidó állam létezik a világon, hatalmas arab országok közé beékelve.

És a Föld bolygó szinte összes állama szerint még az a parányi hely is túl nagy a zsidó népnek.

 

Az írás eredetileg a szerző Facebook oldalán jelent meg.

 

Megszakítás