A „szerencsehozó” bronzlámpást a Dávid városának nevezett terület feltárási munkálatai során, a Zarándokok Útján találták az Izraeli Régészeti Hatóság szakemberei.
A ritka, bronzból készített olajmécses félbevágott groteszk fejet formáz. Ári Lévi és dr. Juvál Baruch régészek szerint a zarándokúton emelt épület alapozásánál talált lámpást minden valószínűség szerint szándékosan helyezték oda eredeti tulajdonosai, hogy a ház lakóinak jó szerencsét hozzon. A szóban forgó épület a Jeruzsálem és a második Szentély pusztulását (i. sz. 70) követő római korszakból származik, feltehetően a polgári időszámítás szerinti első század végéről-második század elejéről. „A lámpa felajánlása tanúskodhat az épület fontosságáról. Az épület jelentősége abban állhatott, hogy védelmet nyújtott a Siloách-medencének, a város elsődleges vízforrásának” – mondták a szakemberek.
A feltételezések szerint tehát az alapkőletételkor rituálisan felajánlott tárgyról van szó: „Az ókori világban igen gyakoriak voltak az alapkő letételével párhuzamosan felajánlott tárgyak. Céljuk az volt, hogy szerencsét hozzanak és biztosítsák az épület, valamint a benne lakók hosszú életét”. Maga a tárgy valójában csak fél lámpás: egy szakállas és groteszk vonásokat hordozó ember fél arcát ábrázoló öntőformában készítették. Csúcsa félhold alakú, fogója pedig a római építészet kedvelt növényét, akantuszt formáz. Maga a groteszk arc is római motívum, emlékeztet a színházak maszkjaira.
A szakértők véleménye szerint: „Ez a lámpa igen különleges. Tudomásunk szerint ez az első ilyen típusú lelet Izraelben. Különlegességét az adja, hogy csak fél arcot ábrázol.” A kutatók között nincs egyetértés abban a kérdésben, hogy mit jelent a fél arc. Elképzelhető, hogy csupán praktikus magyarázata van, például lapos tárgyhoz vagy falhoz volt rögzítve és fali világítóeszközként szolgált, de az a legvalószínűbb, hogy valamiféle rituáléban, vagy ceremóniában játszott szerepet a mécses. Ári Lévi, a feltárás vezetője azt is elmondta, hogy „az épület, melynek alapozásánál a lámpás előkerült, pontosan a Zarándok Útja fölé épült a második Szentély korának végén. Az, hogy egy ilyen szilárd épületet emeltek közvetlenül a zsidó Jeruzsálem lerombolása után, megmutatja, hogy milyen fontos volt még a második Szentély pusztulása után is a terület. Elképzelhető, hogy az épület azért volt annyira fontos és azért kellett mindenképpen felajánlási tárggyal szerencsét biztosítani a működéséhez, mert olyan közel van a Siloách-medencéhez, mely a római korban is a város legfontosabb vízforrása volt.”
Az állagmegóvási munkálatok közben az is kiderült, hogy a lámpásban különlegesen jó állapotban megmaradt kanóc is található. A kanóc a legritkább leletek közé tartozik. A mikroszkópos vizsgálat megállapította, hogy a kanóc lenből készült. Az esetleges olajmaradványok megtalálásához és azonosításához további kutatások szükségesek. Ebből kiderülhet az is, hogy valaha használatban volt-e a lámpa, és ha igen, milyen olaj égett benne.
„Díszes bronzlámpásokat a Római Birodalom egész területén találtak. Ezek az olajmécsesek többnyire díszes kandeláberen álltak, vagy láncon lógtak. A világban ezerszámra találhatók ilyesféle bronzlámpások különböző gyűjteményekben. A lámpások közül sokat izgalmas és bonyolult alakban formáztak meg, jól illusztrálva a római fémművesség művészi kifejezésének szabadságát. Ugyanakkor ez a fél lámpás, vagyis valójában fél arc, melyet Dávid városában felfedeztünk, nagyon ritka műtárgy. Az egész világon csak néhány ehhez hasonlatos darabot találtak, és ez az első ilyen, mely Jeruzsálemben került elő.” – magyarázta dr. Juvál Baruch.
zsido.com
Forrás: Arutz7