Több mint 150 zsidó sírkövet tártak fel Lezajsk-ban. A település a hászidok számára zarándokhely, ebben a városban van eltemetve Elimelech rabbi (1717-1787).

A sírkövek egy piac alatt voltak, több réteg homokkal, téglával és más törmelékkel fedve, ahol most építkezni fognak. A fényképek alapján a feliratok jól megmaradtak és néhányon még a festett díszítés is kivehető – olvasható a jewish-heritage-europe.eu cikkében. Ez az egyik legnagyobb ilyen felfedezés az országban az utóbbi években.

A piacteret a megszálló németek burkolták le a felrobbantott zsinagóga tégláival, amikor pedig kifogytak belőle elkezdték elhordani a zsidó temető sírköveit. A kövek nagyobb része egyben maradt, a széleiket faragták úgy, hogy lefektetve össze lehessen illeszteni őket. Ez nem volt ritka eljárás akkoriban, a gyakorlatot pedig a háború után a kommunista rezsim is folytatta.

Egy 20 évvel ezelőtti építkezésnél is találtak már a városban ilyen módon meggyalázott sírköveket, amiknek egy részét egy emlékűmhöz használtak fel. A most megtalált köveket várhatóan a temetőben helyezik el, konzultálva a zsidó közösséggel.

zsido.com

 

 

Kép: jewish-heritage-europe.eu

 

Megszakítás