1859. augusztus 25-én az olasz régész és mérnök, Ermette Pierotti néhány muszlim barátja segítségével megpróbált leereszkedni a hevroni Máchpéla-barlangba. Ám alig néhány lépést tett csak meg az ősi lépcsőkön, amikor az őrök rajtakapták, kirángatták és ütlegelni kezdték. Később feljegyezte a naplójába, hogy fehér kőből készített tárolókat látott csontok számára és egy sziklafalat, mely elválasztja egymástól a kettős barlang alsó és felső részét – kezdi beszámolóját egy frissen megjelent könyvről a Jiszráel Hájom.
Richard Meinertzhagen, a brit haderők egyik parancsnoka valamivel szerencsésebb próbálkozására akkor került sor, amikor a britek 1917-ben ellenőrzésük alá vonták Hevront. Ő az épület délnyugati részén található nyíláson keresztül ereszkedett le a föld alá, hogy megbizonyosodjon arról, hogy nem rejtőzik egyetlen ellenséges katona sem a barlangban. Ávráhám ősapa sírköve mellett Meinertzhagen egy ajtót talált, mely keskeny folyosóra nyílt.
Utóbbi egy „föld alatti rejtekhelyhez vezetett, ahol egy hatalmas sziklát négy lapos tetejű, barázdált oszlop vett körül” – írta később.
Pierotti és Meinertzhagen csupán kettő volt azok közül akik nemcsak megpróbálták az ősi barlangba való bejutást, hanem többé-kevésbé sikerrel is jártak. A Heródes király által épített felépítmény alatt húzódó kettős barlangot Ávráhám ősapa vásárolta meg Efrontól négyszáz ezüstért temetkezőhelyül családja számára. A helyszín számtalan titkot rejt mind a mai napig.
Dr. Noám Árnon, a Máchpéla-barlang és Hevron egyik legnagyobb szakértője, aki majdnem öt évtizede kutatja a területet, most 600 oldalas doktori tézisében számol be a behatolási kísérletekről és bemutatja az ősapák barlangjának történelmét 2500 évre visszamenőleg, figyelembe véve a földrajzi, régészeti, geológiai, zsidó és egyéb történelmi forrásokat és tudást, amelyek a korábbi kutatóknak még nem, vagy nem teljes mértékben álltak rendelkezésére. Ezzel kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy amióta a mamelukok 1267-ben elfoglalták Izraelt, zsidóknak és más, nem-muszlimoknak tilos volt belépniük az épületbe. Ők csak a bejárathoz vezető hetedik lépcsőig juthattak el. Árnon, aki maga is Hevron zsidó közösségének tagja és a nagyközönség elsősorban a hevroni zsidó közösség szóvivőjeként ismeri, ezt a témát is érinti és beszámol azokról a titkos vagy engedélyezett látogatásokról, melyeket ő és mások tettek a barlangban.
Az egyik legkorábbi dokumentált látogatásról a Talmud számol be: a polgári időszámítás szerinti II. században Bánáá rabbi azzal foglalatoskodott, hogy megjelölte a temetkezésre szolgáló barlangokat annak érdekében, hogy a halottal való érintkezés miatt létrejött rituális tisztátalanságot elkerülhessék az arra járók. A XII. században szerzetesek leírásaiból tudjuk, hogy leereszkedvén különféle alakú és méretű termeket találtak, bennük számos csonttároló urnát. Ugyanebben az évszázadban a híres középkori utazók, Tudelai Binjámin, a regensburgi Ptáchjá és Jáákov ben Netánel Hákohen rabbik is ellátogattak ide. Pierotti és Meinertzhagen fent említett látogatása után a következő egy fiatal angliai zsidó, Jack Seklan 1933-as leereszkedése volt a következő dokumentált esemény. Lánya, Judit ma az izraeli Ofrában él. Ő volt az, aki 2012-ben megszervezte a találkozót az akkor már 97 éves apja és Árnon között, hogy megoszthassa vele 80 éve tartogatott titkát a barlangba való leereszkedésről. Seklan egy brit tiszt segítségével vágott neki a felfedezésnek. Három lépcsősoron át mélyen a föld alatt meghúzódó terembe értek, ahol egy ajtót találtak.
„Onnan még néhány lépcsőfokot lementek és egy rácsos ablakhoz értek, mely föld alatti teremre nyílt. Seklan elmondta, hogy a terem igen nagy volt és természetes sziklából vájták ki. A halvány fényben a felső szinten látható sírkövekhez hasonló köveket sikerült kivennie. Ám míg a fenti köveket csodálatos takarók fedik, addig a föld alatti kövek csupaszok voltak. A muszlim őr elmondta, hogy ezek az ősatyák valódi sírjai voltak és Seklan kádist mondott a helyszínen” – idézte fel a beszélgetést Árnon.
Az ezt követő időszakban néhány látogatásra sor került a barlangban. Ezek közül a leghíresebb néhány hónappal az 1967-es, ún. hatnapos háború után történt. Mose Dáján védelmi minisztert aggasztotta, hogy az ősapák barlangja fölött berendezett zsinagóga és mecset látogatói között erőszakos összecsapásokra kerülhet sor. Ekkor kérte meg az izraeli titkosszolgálat egyik vezetőjét, Jehuda Árbelt, hogy segítsen megoldást találni a helyzetre. Az volt a terve, hogy külső bejáratot keresnek a barlangokhoz:
„Akkor megoldódna a problémánk – a muszlimok fent imádkoznának, a zsidók pedig lent” – magyarázta Dáján.
Tíz nappal később gránátot dobtak a Machpéla-barlang zsidó látogatóira, így Árbel az egész városban kijárási tilalmat rendelt el, a barlang fölött lévő mecsetet pedig bezáratta. Ekkor eresztették le Árbel 13 éves lányát, Michált – aki ma a héber irodalom professzora – egy kötélen az Izsák Termének nevezett rész padlójából nyíló világítóaknán át a barlangba, hogy dokumentálja a lent látottakat. Michál gyufát és gyertyákat vitt magával, hogy megbizonyosodhasson arról, van elég oxigén a légzéshez. Emellett fényképezőgéppel, papírral és íróeszközökkel is ellátták. Az egész művelet három és fél órát vett igénybe. A lányt még kétszer eresztették le a barlangba, mindannyiszor igen értékes dokumentumokkal tért vissza, ám a kettős kamrához egyszer sem sikerült eljutnia. Az akcióról részletesen itt írtunk.
Magába a barlangba 1981-ben sikerült Árnonnak lejutnia, amikor a szlichot imák hangja elnyomta a férfi és társai munkálatainak hangját, ahogy utat véstek maguknak az Izsák Terméből induló bejáraton át. Keskeny lépcsőn learaszolva és egy szűk folyosón átkúszva érkeztek egy nagy, föld alatti teremhez:
„Egyszer csak fuvallatot éreztünk a padló felől, a terem bejáratának irányából. Nagy erőfeszítések árán felemeltük a köveket és egy sziklából kivájt barlang bejárata tárult fel a szemünk előtt.”
Ahogy bementek, nyilvánvalóvá vált, hogy a kettős barlangot találták meg. Az első, nagyobb barlangot szinte a mennyezetéig föld töltötte be, de egy kis folyosón át tudtak menni onnan a második, jóval kisebb barlangba:
„A kisebb, szintén földdel telített barlangban, ősi kerámiatöredékek között, emberi csontvázak maradványai között kúszva találtuk magunkat” – írta.
A kettős barlangot a középső bronzkorba, az ősatyák korára datálták. A csoport négy kerámiatöredéket vitt magával a felszínre, melyeket dr. Zeev Jávin régész az első jeruzsálemi Szentély korára datált. Egy egészen új kutatás szerint e töredékek Izrael különféle területeiről kerültek a barlangba, és a szakértők szerint ez arra utal, hogy az első Szentély idején a barlang még látogatott zarándokhely volt.
Árnon összességében bizonyos abban, hogy a helyszín azonos a Mózes első könyvében leírt barlanggal. Azt azonban hozzáteszi, hogy a több ezer éves helyszín még rengeteg titkot tartogat a jövő nemzedékei számára.
Nyitókép: A barlang lejárata (forrás: Wikipédia)