Több zsidó szervezet és neves közszereplő fejezte ki tiltakozását, amiért a nemrég holokauszt-tagadó versenyt hirdető ország elnökét a Soa nemzetközi emléknapján fogadták Franciaországban.

Nagy felháborodást váltott ki Hasszán Rohani iráni elnök hivatalos látogatása, amiért a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján utazott Franciaországba. Az iráni elnök eredetileg tavaly novemberben érkezett volna Európába, azonban a párizsi terrorhullám következtében elhalasztották útját.

„A Holokauszt Emléknapját tartják a világon, miközben Franciaország az iráni elnököt fogadja” – hívta fel a figyelmet Twitter-oldalán a CRIF nevű francia zsidó szervezet. „Mi nemet mondunk Rohanire”.

A francia Nemzetgyűlés előtt tartott keddi beszédében Meyer Habib politikus szintén hangot adott felháborodásának – írta a Forward. A CRIF korábbi elnöke felidézte az iráni vezetők Holokauszt-tagadó nyilatkozatait és azokat a fenyegetéseket, melyeket a zsidó állammal szemben fogalmaztak meg korábban. Habib hangsúlyozta, hogy a perzsa állam emberi jogokat sértő magatartása is ellentétes azokkal az értékekkel, amik Franciaország számára mérvadóak.

Marceline Loridan-Ivens holokauszt-túlélő és Simone Rodan-Benzaquen, az Amerikai Zsidó Bizottság európai elnöke szintén tiltakozott az iráni elnök látogatásának időzítése miatt, melyet „nevetségesnek” neveztek. Nyilatkozatukban azt javasolták Francois Hollande francia köztársasági elnöknek, hogy Rohanit egy holokauszt-megemlékezésre is vigye magával.

zsido.com

 

Kép forrása: hngn.com

Megszakítás