Csaknem 2 millió ember kereste fel az egykori auschwitzi koncentrációs tábor területén található emlékhelyet és múzeumot 2016-ban. Ekkora tömeg kezelése egyre nagyobb kihívást jelent az intézménynek, mert védeni kell az épületek és tárgyi emlékek állagát.

A legtöbb látogató lengyel voltak, összesen 424 ezren. Nagy-Britanniából 271 ezer, az USA-ból 215 ezer ember érkezett a holokauszt leghírhedtebb helyszínére. Sokan látogattak még el az egykori táborba Izraelből, Németországból és Franciaországból is.

Egy évvel korábban 1,7 millió ember kereste fel a történelmi emlékhelyet. A beszámolók szerint a látogatók számának emelkedésében fontos szerepet játszott a katolikus ifjúsági világtalálkozó, amit júliusban rendeztek a közeli Krakkóban – olvasható a jewish-heritage-europe.eu cikkében. Ferenc pápa is felkereste Auschwitzot, ahol imát mondott, beszédet nem tartott.

Az örvendetes növekedésnek van árnyoldala is: egyre nagyobb logisztikai és biztonsági kihívást jelent a rengeteg ember. A másik probléma az épületek és tárgyi emlékek állagának megőrzése a tömeges túrizmus közepette. Az emlékhelyet és múzeumot egy lengyel állami intézmény működteti. A lengyel kormány az évi 15 millió dollárnak megfelelő költségvetés harmadát biztosítja, valamint az EU is biztosít forrásokat. A bevételek fele a látogatóktól és más üzleti jellegű tevékenységből, például kiadványok értékesítéséből származik. A helyszínen oktatási programokat is szerveznek, hogy jobban megismerhetővé váljon a holokauszt története. Az emlékhely hivatalos weboldalának tavaly 43 millió látogatója volt.

Az emlékhely sajnos nem mentes a botrányoktól sem. Ahogy arról beszámoltunk, tavaly nyáron újra megjelentek a zuhanykapuk. Az egykori náci haláltábort bemutató múzeum vezetősége úgy látszik nem érti, hogy a kánikulában kétségtelenül hasznos szerkezet miért kelt megdöbbenést a látogatók egy részében.

Kép: jewish-heritage-europe.eu

 

Megszakítás