Nem túl ízléses névadással akarta felhívni magára a figyelmet egy pékség a holland fővárosban. Sikerült.

Az amszterdami üzlet a hónap elején nyitott, nem messze a holokauszt egyik legismertebb áldozatának, Anne Frank és családja egykori rejtekhelyétől. Villámgyorsan ezrével érkeztek a felháborodott, dühös üzenetek a Twitteren és más közösségi oldalakon – olvasható a jta.org cikkében.

A tulajdonos Roberto Barsoum az újságíróknak azt mondta, ő is tartott a reakcióktól, de üzlettársának ötlete túl jónak tűnt neki először, ki akarta próbálni. Csodálkozik azon, hogy az emberek azt gondolták, nyerészkedni akar a néven, hiszen egy ilyen bolt senkiből nem csinál milliomost – fejtegette a sajtónak. A botrány miatt azonban megváltoztatja a pékség nevét, a kereskedelmi kamaránál be is jelentették a módosítást.

zsido.com

Kép: jta.org

Megszakítás