David Weprin New York állam képviselőtestületének tagja a szatmári és még három prominens rebbe áldását kapta meg a főellenőri pozíció előválasztási versenyében. Kérdés, hogy elég lesz-e a haszid vezetők támogatása.

A képviselőtestület tagját, a New York-i Ellenőrzési Iroda főellenőri pozíciójának egyik legesélyesebb jelöltjét, David Weprint vezető rabbik is támogatják. Az elmúlt héten Weprin körbejárta Queens, Borough Park, Crown Heights, Rockaway és Flatbush zsidó közösségeit, ahol rendre fogadták őt a közösségek rabbijai és a haszid udvarok rebbéi is.

Weprin egyik beszámolójában külön kiemelte, hogy megáldotta őt Reb Áron Teitelbaum szatmári rebbe is, de nem csupán a világ egyik legnagyobb és legszigorúbb zsidó csoportjának vezetője áldását szerezte meg, hanem a munkácsi, a csernobili és sadigurai rebbéékét is. Ezekkel a látogatásokkal pedig háredi zsidók tízezreit nyerte meg, hiszen nem mellékesen Weprin az egyetlen vallásos zsidó jelölt a mezőnyben.

„Vallásos zsidóként, zsidó gyermekek és unokák apjaként és nagyapjaként Teitelbaum rabbi és a többi rebbe áldása hatalmas náchászt [büszkeséget] adott nekem.” – mondta Weprin. „Elnyerni a rebbék és közösségeik bizalmát és támogatását, nagy megtiszteltetés, amit nem veszek félvállról. Arra számítok, hogy én leszek a New York-i Ellenőrzési Iroda feje, melyre nem csupán a szakmai hátterem, hogy államgyűlési és városi tanácsos vagyok, tesz legjobb jelöltté, de a korábbi pénzügyi tapasztalataim is azt diktálják, hogy én legyek az, aki átveheti ezt a tisztséget.”

„A politika helyfüggő, és én nagyra értékelem a saját közösségem támogatását.” – folytatta Weprin. „Büszke, vallásos New York-i zsidó emberként, aki aggódó szemekkel figyeli nagyszerű városunk jövőjét, tudom, hogy a kormányzati- és magánszektorbeli hátterem az, amely át fogja tudni segíteni a várost ezen a nehéz pénzügyi időszakon. HáSém segítségével, a szomszédaim, barátaim és a közösség vezetőinek támogatásával biztos vagyok benne, hogy győzni fogok június 22-én.”

Weprin bizakodását az is táplálhatja, hogy nem csak a haszid zsidókat sikerült megnyernie, de ő volt az egyetlen jelölt, aki mind az öt rendőri szakszervezet és a NY Daily News is támogat.

A vallásos zsidó média továbbá azt is kiemelte, hogy Weprin az egyetlen jelölt, akinek megvannak a szükséges önkormányzati és pénzügyi tapasztalatai. Mint a városi tanács pénzügyi bizottságának elnöke nyolc éven keresztül kezelte kiegyensúlyozottan New York költségvetését. Az elmúlt évtizedekben Weprin volt az, aki kétszer is sikerrel kormányozta ki a várost a mélyrepülésből, először a 2001. szeptember 11-ei tragédia után, majd a 2008-as recessziókor is. Korábbi közszolgálati karrierje során, a bankok felügyelő-helyetteseként közel 2 milliárd dollár (!) őrzője volt, aki több mint 3000 pénzintézet, ide értve a nemzetközi bankintézeteket és jelzálog brókerek működését is ellenőrizte New York államban.

A múlt heti, június 22-ei előválasztásoknak még nincsen pontos eredménye, azonban az előrejelzések alapján elég biztosnak látszik, hogy most nem Weprin fog győzni, sőt, a 83%-os feldolgozottság alapján ő csak az ötödik helyen van a maga mintegy 51 000 szavazatával. Az első helyen – a szintén zsidó származású, de nem különösebben vallásos – Brad Lander áll 229 000 vokssal a háta mögött.

Kérdéses, hogy a november 2-ai általános választásokig sikerül-e Weprinnek felküzdenie magát az első helyre, hogy a leköszönő – úgyszintén zsidó – Scott M. Stringer főellenőr helyére kerüljön.

Cseh Viktor

Források:

www.vinnews.com

www.nytimes.com

Megszakítás