A messze földön híres és tisztelt berdicsevi rabbi nyughelyére véletlenül bukkantak rá az ukrán városban.

Lévi Jichák 1740-ben született, Dov Ber rabbi, a mezricsi mágid közeli tanítványa volt (ő pedig a hászidizmus alapítójának Báál Sém Tov-nak volt a tanítványa) – emlékeztet cikkében a jpost.com.

Sírjának helye feledésbe merült a holokauszt után, mivel a helyiek pár évvel korábban elbontották a fölé emelt ohelt (ez egy épület, amit szent embereknek építenek, és ahova rendszeresen elzarándokolnak a tisztelői), hogy a rabbi és három fiának sírját megvédjék a pusztulástól. A Chábád mozgalom 2002-ben jelent meg a városban és rabbijuk folyamatosan dolgozott a temető helyreállításán.

A berdicsevi rabbi sírjára egy később keletkezett épület alatt találtak rá, ott, ahol sejtették a helyét. A koronavírus-válság idején is dolgoztak az épület felújításán és egy régi ohel falának nyomát fedezték fel. Folytatták az ásatást és meg is találták a négy sírt.

zsido.com

Kép: jpost.com

Megszakítás