Nicávim

Megváltás – nem csak nekünk!

…gyermekeitek, feleségeitek és a te jövevényed, aki táborodban van a favágódtól a vízmerítőig. (5Mózes 29:10.)

…favágódtól… Ez arra tanít, hogy Mózes idejében kánaániták jöttek, hogy betérjenek, úgy ahogy Józsua idején a gibeoniták, és ezért van írva a gibeonitáknál (Józsua 9:4.): „cselekedtek tehát ők is ravaszsággal” [vagyis úgy, mint Mózes idejében a kánaániták] és Mózes [ezért] favágókká és vízmerítővé tette őket [úgy ahogyan később Józsua a gibeonitákat].

Akkor visszatér az Örökkévaló, a te Istened, fogságban levőiddel és megkönyörül rajtad; újra összegyűjt téged mind a népek közül, ahova elszórt téged az Örökkévaló a te Istened. (5Mózes 30:3.)

Akkor visszatér az Örökkévaló, a te Istened, fogságban levőiddel… Azt kellett volna írnia: „Akkor visszahozza fogságban lévőidet…”! Bölcseink ebből azt tanulják, hogy a Sechiná maga is osztozik Izrael száműzetésének szenvedésében, és mikor majd meg fognak váltatni, arról úgy ír [Isten], mint a saját megváltásáról, mert Ő maga is visszatér velük. És még azt lehet ebből tanulni, hogy nagy és nehéz lesz a szétszórtak összegyűjtésének napja, olyan, mintha Neki magának kellene megragadnia minden egyes ember kezét a saját helyéről, ahogy írva van: „Ti pedig, Izrael fiai, egyenként lesztek összeszedve” (Jesájá 27:12.). És más népek összegyűjtéséről is így találjuk: „De visszatérek Móáb foglyaival…” (Jeremiás 48:47.).

Tanúul hívom ellenetek ma az eget és a földet; eléd tettem az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd tehát az életet, hogy életben maradj, te és magzatod. (5Mózes 30:19.)

Tanúul hívom ellenetek ma az eget és a földet… mert ők örökké létezni fognak és amikor majd rossz történik veletek, legyenek tanúk, hogy én figyelmeztettelek titeket minderre. Egy másik magyarázat: Azt mondta Isten Izrael fiainak: Nézzétek az eget, melyet azért alkottam, hogy szolgáljon titeket, talán megváltoztatja rendjét? Talán nem kel fel a Nap mindig keletről, hogy bevilágítsa az egész földet, ahogy írva van: „És felkel a nap és lenyugszik a nap [s a helyére siet ahol majd újra felkel]” (Kohelet 1:5.) Nézzétek a földet, amit azért alkottam, hogy szolgáljon titeket, talán megváltoztatja rendjét? Talán mikor vettek bele nem terem, vagy talán ha búzát vettek bele, árpa terem rajta? És ha ezek, akik ha azt teszik amit kell nem kapnak érte jutalmat, és ha nem azt teszik nem kapnak büntetést, mégse változtatják meg rendjüket, ti, akik ha jót tesztek jutalmat kaptok, ha pedig vétkeztek büntetést, annál inkább így kell cselekedjetek.

Vájélech

…Mikor egész Izrael eljön, hogy megjelenjen az Örökkévaló, a te Istened színe előtt azon a helyen, amelyet kiválaszt, olvasd fel ezt a törvényt egész Izrael előtt, fülük hallatára. (5Mózes 31:11.)

…olvasd fel ezt a törvényt… A királynak az „Ezek azok a szavak” kezdetű résztől (Mózes ötödik könyvét) kell felolvasnia, egy fa emelvényen, amit a Szentély csarnokában állítottak fel neki, ahogy ez a Talmud, Szotá traktátusában (41a.) áll.

Mert tudom, hogy halálom után megromlotok és letértek az útról, amelyet megparancsoltam nektek, és elér benneteket a balsors a későbbi időben, mikor azt teszitek, ami helytelen az Örökkévaló szeme előtt, haragra indítva Őt kezetek művével. (5Mózes 31:29.)

…halálom után megromlotok… De Józsua napjaiban nem romlottak meg, ahogy írva van: „És szolgálta a nép az Örökkévalót Józsua minden napjaiban” (Bírák 2:7.). Innen azt tanuljuk, hogy egy ember tanítványa olyan kedves előtte, mint saját maga: Egész idő alatt, amíg Józsua élt, úgy tűnt Mózesnek mintha saját maga élne [ezért fogalmazott úgy, hogy halála után, ami nem a saját, hanem Józsua halálát jelenti].
Válogatta és fordította: Yaakov

Megjelent: Gut Sábesz 3. évfolyam 47. szám – 2014. november 17.

 

Megszakítás