Egykor több mint 2600 fős közösségének adott otthont a rákospalotai zsinagóga, majd évtizedekre raktárrá és restaurátorműhellyé vált. Most kívül-belül megújulva ismét imaházként nyitja meg kapuit az épület.
Vannak épületek, amelyek egyszerűen túlélnek egy történelmi korszakot, és vannak olyanok, amelyek magukban hordozzák annak emlékezetét. A rákospalotai zsinagóga az utóbbiakhoz tartozik: falai között egykor egy több ezer fős közösség imádkozott, azután a holokauszt pusztítása, a közösség szétszóródása és az államosítás évtizedekre elnémította. Most azonban új fejezet kezdődik: a Feith Mihály tervezte, 1927-ben felavatott épület megújulva ismét zsinagógaként várja a közösséget.
A rákospalotai zsinagóga, amelynek újra van jövője
A rákospalotai zsidó közösség története jóval régebbre nyúlik vissza, mint maga a ma álló zsinagóga. Az első adataink 1857-ből származnak, 1898-ban pedig megalakult a Rákospalotai Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség. A közösség hamarosan kinőtte első, Kajár utcai imaházát: a századfordulón már több pótimaházra is szükség volt.
Egy nagyobb, méltó zsinagóga építése így idővel elkerülhetetlenné vált. A vállalkozás támogatására a hitközség még egy különleges kis imakönyvet és naptárt is kiadott, amelyben már a készülő épület sematikus rajza is szerepelt. A kiadványt ráadásul a világhírű Ephraim Moses Lilien szecessziós rajzai díszítették.
A nagy terv végül 1927-ben vált valósággá. Elkészült a Feith Mihály által tervezett nagyzsinagóga, a hátsó udvarban pedig rituális fürdőt, mikvét is kialakítottak. Ez utóbbi nem pusztán kényelmi kérdés volt: az asszonyoknak addig Újpestre vagy Pestre kellett utazniuk a rituális fürdő használatához.
A rákospalotai zsidóság ekkor már Budapest egyik jelentős helyi közösségének számított. Az 1930-as évek elején több mint 2600 tagja volt.
A közösségből alig háromszázan élték túl a holokausztot
A holokauszt a rákospalotai közösséget is szinte teljesen elpusztította. A több mint 2600 emberből alig háromszázan élték túl a munkaszolgálatot és a deportálást. A hazatérők a zsinagógát és a hitközség többi épületét kifosztva találták.
A pusztulás után mégis voltak, akik itt kezdték újra. A nagyzsinagógát restaurálták, és az 1948-as őszi nagyünnepeken már ismét használatba vehették. A háború utáni közösség azonban már csak árnyéka volt a korábbinak.
Az 1950-es években még körülbelül száz családban háromszáz zsidó élt Rákospalotán. 1952-ben megszűnt az önálló hitközség, néhány évvel később pedig az épület funkciója is gyökeresen megváltozott. 1964-től az Országos Széchényi Könyvtár raktáraként használták, 1980-tól pedig könyvrestaurátor-műhely működött benne.
A zsinagóga, amely egykor imádság, közösségi élet és ünnepek helyszíne volt, hosszú időre eltűnt a rákospalotai mindennapokból.
Most ismét megszólal a sófár
Most azonban újra kinyílnak az ajtók. A hosszú ideje használaton kívüli épület kívül-belül megújult, és ismét zsinagógaként folytatja történetét. Az újraszentelés egyik legfontosabb pillanata lesz, amikor a Lis család ajándékaként egy Tóratekercset visznek be az épületbe,ezzel jelképesen és valóságosan is visszaadva neki eredeti szerepét.
Az ünnepségen megemlékeznek Duschinszky Mihály főrabbiról is, aki a zsinagóga építtetője és közel négy évtizeden át a rákospalotai közösség vezetője volt. Köszönetet mondanak azoknak az adományozóknak is, akik hozzájárultak ahhoz, hogy az épület új életet kezdhessen, köztük Igor Tulchinsky főtámogatónak.
Az új közösség rabbija és rebecenje, Nógrádi Eli és Sterna is bemutatkozik, majd megszólal a sófár, és az ünnepségen fellép az izraeli Zorger kántorkórus.
A rákospalotai zsinagóga újraszentelése így jóval több egy felújított épület átadásánál. Egy olyan hely kap újra életet, amelynek történetében egyszerre van jelen a magyar zsidóság egyik legnagyobb tragédiája és az újjászületés lehetősége.
Regisztráció és bővebb információ a rákospalotai zsinagóga újraavatásáról a zsidoprogramok.hu oldalon keresztül.
Borítókép: Merényi Zita.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.