Nyolcvan izraeli felnőtt és gyermek – két negyven fős turnusban – látogat Magyarországra a hetek óta tartó rakétatámadások által leginkább sújtott izraeli városokból illetve kibucokból. A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) többek között az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) együttes támogatásával szervezte meg a badacsonytomaji, bécsi és budapesti programokat.

A kezdeményezés célja egy hét nyugodt, rakétáktól és légiriadóktól mentes nyári vakáció. A Rakétamentes vakáció résztvevői – látogatásuk végén – ma Budapesten, az Óbudai Zsinagógában ebédeltek és beszélgettek a szervezőkkel és a meghívott vendégekkel az Izraelben kialakult helyzetről. A beszélgetést az Óbudai Zsinagóga rabbija Köves Slomó, valamint Glitzenstein Sámuel VIII. kerületi rabbi vezették.

Az első csoport – negyven fő – a múlt héten, szerdán érkezett meg Magyarországra Eskol régióból és Saár Hanegev városból. A második csoport, melynek 36 gyermek és 4 kísérő lesz a tagja, szeptember 3-án érkezik majd hazánkba Asdód városból.

„Ez a program szép példája annak, hogy a magyarországi zsidó szervezetek igenis össze tudnak fogni egy-egy jó ügy érdekében. A fiatalok biztonságos, felszabadult és tartalmas pihenésének segítése olyan cél, amelyhez természetesen az EMIH is csatlakozott. A gmilut haszadim, a jótett a zsidó vallás egyik fontos alapelve, amire – a cödákával, mint másik fontos micvával együtt – a Rosh Hásáná előtti időszakban talán még több figyelem fordul”– mondta el Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija.

Köves Slomó az ebéd közben héberül mesélt a résztvevőknek az óbudai zsidóság és a zsinagóga történetéről. Valamint emlékeztetett arra, hogy a zsidó népre mindig is két fajta veszély leselkedett. „A fizikai biztonság veszélye mellett, ott van a szellemi kiüresedés, a zsidó identitás elvesztésének veszélye” – mondta a rabbi. „Amíg ti Izraelben a  folyamatos fizikai veszélynek vagytok kitéve, addig a diaszpóra zsidóságának a szellemi kihívással kell nap, mit nap megküzdenie. Csak együtt egymást támogatva és mindkét feladatott szem előtt tartva tudjuk a zsidóság jövőjét biztosítani.”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megszakítás