Vádat emelt az ügyészség három budapesti fiatal ellen, akik tavaly novemberben, a hanuka idején több helyen is zsidó vallási jelképeket rongáltak meg. A vádirat szerint a hanukiják megrongálását előre eltervezték.

A három fiatal férfi tavaly november 30-án hajnalban a Blaha Lujza téri aluljáróban, a térfigyelő kamera felvételén. Ők azok, akik a hanuka idején zsidó vallási jelképeket rongáltak meg Budapesten. "A három férfi tavaly november 30-án a hajnali órákban ittas állapotban több fővárosi helyszínen is megrongálta a közterületen felállított vallási jelképeket, amellyel összesen több mint 170 ezer forint kárt okoztak" – nyilatkozta Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kéri a bíróságtól.

A vádirat szerint a három férfi a Nyugati és a Városház téren felállított hanukijákat rángatta és letépte róluk a magyar és héber nyelvű feliratot tartalmazó táblát, a Blaha Lujza téren azonban fel is borították a vallási jelképet. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség üdvözli a vádemelésről szóló döntést. "Mindenképpen üdvözöljük az ügyészségnek ezen döntését. Azt gondoljuk, hogy ez egyértelműen kijelöli azokat a határokat, azokat a társadalmi határokat, amivel mondhatjuk, hogy mi az, amit szabad tenni és mi az, amit nem szabad tenni" – mondta Szalai Kálmán, a Tett és Védelem Alapítvány titkár.

A három férfi vallási tisztelet tárgyának megrongálásával elkövetett rongálás, valamint garázdaság vádjával áll bíróság elé.

A Fővárosi Főügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérte a három férfire. A bíróság, ha elítéli őket, a Btk. szerint, akár négy és fél évet is kiszabhat rájuk.

Forrás:

hirado.hu

 

 

Megszakítás