Közeledik a személyi jövedelemadó bevallásának határideje, ezzel együtt elindult az EMIH és a Chábád Lubavics Alapítvány egy százalékos kampánya is. Idén egy-egy sms-ben elférő, sztereotípiákra reflektáló kérdések vála-szokkal kampányolnak, olyan témákat pendítve meg, amikkel a zsidók rend-szeresen találkozhatnak, vagy, amire ők maguk is kíváncsiak. Így például megkérdezik, hogy minden zsidó gazdag-e vagy mire fordítja az EMIH az egy százalékokat. Megyeri András Jonatánnal, a kampány koordinátorával beszélgettünk.

– Ismét rendhagyó módon kampányol az EMIH. Miért választották ezeket az üzeneteket?
M.A.J.: Tapasztalataink szerint a humoros, de komoly üzeneteket tartalmazó hirdetések szólítják meg az embereket a leghatékonyabban. Rengeteg mindent szeretnénk az emberekhez eljuttatni, sok téves sztereotípítát eloszlatni és megmutatni, hogy az EMIH egy hiteles, nyitott és életvidám közösség, ahol a zsidó vallási értékek, a kultúra és a pozitív zsidó öntudat a legfontosabbak.

– Mikor indult meg a kampány és milyen fórumokon jelenik meg?
M.A.J.: A kampány két lépcsőben indul, először Peszáchtól jelentek meg a közterületi hirdetések, óriásplakátokon, city-lightokon és metró felületeken illetve bevásárlóközpontokban. Második lépcsőként a héten humoros, de komoly üzeneteket tartalmazó rajzfilmes videók jelennek meg az interneten, youtube-on és Facebookon. A Kérdezd a Rabbit! mint márkát kívánjuk felépíteni, melyen keresztül, meglátásunk szerint, hatékonyan tudjuk majd kommunikálni céljainkat.

– Ki a kampány célcsoportja?
M.A.J.: Egyrészről természetesen saját tagjaink, akik fejében szintén számos kérdés van. Másodsorban azon testvéreink, akik (még) nem állnak kapcsolatban az EMIH-hel és vagy szimpatizálva vagy szkeptikusan tekintenek irányunkba. Harmadsorban a társadalom általában, akik szintén kell, hogy lássák, hogy a zsidóságnak rengeteg arca és értéke van.

– Mi a kampány legfontosabb üzenete?
M.A.J.: A legfontosabb üzenet az egyes évek kampányai alatt mit sem változott: a zsidó identitás pozitív megélése.

– Az elmúlt években folyamatosan emelkedett azoknak a száma, akik az EMIH-nek ajánlották fel egy százalékukat. Idén milyen eredményre számítanak?
M.A.J.: Bízunk benne, hogy idén még többen adakoznak majd, mint eddig. Talán részben a kampány hangvételének köszönhetően, részben pedig, mert, mint a rajzfilmekből majd kiderül, az emberek talán szembesülnek vele, hogy mi mindent tesz az EMIH, mennyi pozitív és népszerű dolog történik kezdeményezésünkre. Azonban el kell mondjam, a sikernek csak az egyik mértékegysége lesz a befolyó összeg, a másik fokmérő talán csak hosszabb idő alatt látszik majd, az pedig a zsidó identitását büszkén felvállaló hittestvéreink növekvő száma lesz.

– Egy népszerű internetes portál, a 444.hu szerint az EMIH jött ki a legjobb 1 százalékos kampánnyal. Más visszajel-zések is ennyire pozitívak?
M.A.J.: Jellemzően pozitívak a visszajelzések, de kaptunk több kritikát is. A konstruktív jellegűeket természetesen figyelembe vesszük és beépítjük a kampányba, a kétkedőknek pedig azt javasoljuk, figyeljék megjelenéseinket és akkor talán még inkább megismerhetik céljainkat. Biztosak vagyunk abban, hogy egyre többen fognak azonosulni az EMIH által képviselt értékekkel.

További információ: egyszazalek.zsido.com
 

Megszakítás