Donald Trump beiktatási ceremóniáján egy ortodox rabbi, Marvien Hier, a Los Angeles-i Wiesenthal Központ és a városban működő Tolerancia Múzeum alapítója és igazgatója köszönthette először az Egyesült Államok új elnökét az eseményre meghívott vallási vezetők közül. Egyben ő az első ortodox rabbi, akit valaha meghívtak egy ilyen eseményre.

„Áldás minden olyan szövetségesünkre szerte a világon, akik osztják hitünket: „Babilónia folyóinál sírtunk, amikor Cionra emlékeztünk… Ha elfeledlek Jeruzsálem, száradjon le a jobbom… Aki ezeket teszi, sohasem tántorodik meg” – idézett a rabbi a zsoltárokból.

„Az Örökkévaló áldja meg Donald J. Trump elnököt és Amerikát, nagyszerű nemzetünket. Vezess minket arra, hogy megemlékezzünk a zsoltárköltő szavairól: „Ki lakozhat szent hegyeiden? Az, aki helyesen cselekszik és igazat mond.” – tette hozzá. A rabbi a jelenlévőkhöz is szólt: „Az általunk élvezett szabadságot semmi sem garantálja örökre, azt minden egyes nemzedéknek újra ki kell vívnia. Ahogy elődeink megteremtették ezt számunkra, úgy kell azt nekünk mások számára is biztosítani. Bár nem mi leszünk azok, akik befejezik ezt a feladatot, mégsem szabad kivonnunk magunkat alóla.” – utalt a Misna Ávot (Atyák) fejezetének tanítására.

A rabbi zárásként Jesájá (Ézsaiás) próféta szavait említette: „Bárcsak hamar eljönne a nap, amikor ’jogosság lakozik a pusztában, és igazság ül a termőföldön. És lesz az igazság műve békesség, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké’, Omén”.

Amikor Hier rabbi – a megjelent vallási elöljárók közül elsőként – a pódiumra lépett, a közönség soraiból hangos tetszésnyilvánítást lehetett hallani.

A zsidó közösségben élénk vitát váltott ki Hier rabbi szereplésének híre, mert a vallásos zsidókon kívül a legtöbben a demokrata jelölt győzelmét várták. Hier rabbi közölte, hogy bár több dologban nem ért egyet Donald Trumppal, mégis őt támogatja a választások során. „Az árkok további mélyítése helyett reménykedjünk abban, hogy a legjobbat nyújtja majd. Mutassunk tiszteletet az amerikai elnöki intézmény és a hatalom négy évenkénti békés átadása felé.” – mondta a rabbi, aki kiemelte az új elnök elkötelezettségét a zsidó állam irányában. „Nagyra értékelem, hogy Izrael oldalán áll. Remélem, hogy ezen a területen jelentős változások lesznek”.

A rabbi elmondta, hogy egy percet sem habozott, amikor felkérték a szereplésre, és nagy megtiszteltetésnek érezte azt. „Apám arra tanított, hogy „Derech erec kádmá le Torá”, azaz a jó modor még a Tóránál is fontosabb. Nagy udvariatlanság lett volna visszautasítani a meghívást, különösen itt, Amerikában, ahol a zsidók a legtöbb szabadságjogot élvezik a diaszpórában. Képzeljék csak el az amerikai közvélemény reakcióját, ha azt hallanák, hogy egy rabbi nemet mondott az elnöki beiktatási bizottság meghívására. Ez nem vezetett volna jóra. Tehát számomra nem is volt kérdés, hogy mit válaszoljak. És igen, azért imádkozom, hogy jó elnök váljon belőle. ” – magyarázta döntését a rabbi. „Ez az ország nagyon jó volt hozzám és szüleimhez, akik szegény bevándorlókként érkeztek Lengyelországból a húszas években. Valójában kötelességemnek érzem, hogy az elnök sikeréért imádkozzam, mert Amerika a világ legnagyszerűbb demokráciája.” – tette hozzá.

Forrás: Algemeiner, Haaretz

Megszakítás