A népszerű izraeli zenészek nem hagyták, hogy a terroristák teljesen tönkretegyék a Purimot. A szörnyű eseményekhez igazodva, de méltósággal megtartották antwerpeni koncertjüket.

Gil és Aryeh Gat egy fergeteges purimi bulira készült, amikor repülőre szálltak, hogy Belgiumba repüljenek. A háredi testvérpár az American Idol izraeli változatában tűntek fel korábban. Antwerpenben tervezték a nagyszabású koncertet a legvidámabb zsidó ünnepen, ám az élet kegyetlenül közbeszólt. Teltházas koncert ígérkezett a városban, ahol 12 ezres zsidó közösség él, és ahol Purim idején mindig nagy utcai fesztiválokat rendeznek. A 32 halálos áldozatot és 340 sérültet követelő múlt keddi brüsszeli terrortámadás miatt azonban Antwerpenben is lefújtak minden nagyobb tömegrendezvényt.

Aryeh és Gil azonban nem hagyta magát elnémítani. Tekintettel a helyzetre egy helyi zsidó család nappalijában tartottak visszafogott koncertet, olyan balladákat játszva, mint a Sound of Silence vagy a Heart of Gold. Menedzserük elmondta, hogy miután lebénult a város, örömmel fogadták el a család meghívását a rögtönzött házi koncertre.

A testvérpár már megérkezett Antwerpenbe, a csapat többi tagja, a dobos és a basszusgitáros pedig éppen landoláshoz készült, amikor a támadások történtek, őket egy másik reptérre irányították át. A tömegközlekedés megbénult, ezért a zenészek más utasokkal összeállva autót béreltek, így jutottak el nehezen Antwerpenbe, ahol megtartották a rögtönzött koncertet – olvasható a jta.org beszámolójában.

Kép: jta.org