Huszonegy zsidó tematikájú produkciót láthatott a nagyközönség a Karinthy Színház első Purim fesztiválján. Az egyhetes programot, melyet többek között az EMIH is támogatott, Purim hetében tartották, megidézve a hagyományos maskarás előadásokat, a piremspileket. A szerzői esttől kezdve a koncerteken át az alternatív és hagyományos színházi előadásokig, a stand-up comedy-től a táncelőadásokig számos izgalmas produkciót állítottak színpadra.

Azt hallottam Önről, nem veti meg a délutáni alvást. Színes tintákról vagy inkább színes purimi jelmezekről álmodott ma?

Sőt! Ragaszkodom hozzá. Én a jövő évadról álmodtam, hogy mit kéne bemutatni. Azt nem mondhatom, hogy ma délután purimi kosztümökkel álmodtam, habár ez az egész fesztivál egy nagy purimi álom. Pont azért találtuk ki, mert hiányzott egy ilyen tavaszváró fesztivál Budapesten. A tavasz ünnepét minden vallásban szeretem és érdekel. Különben meg hiszek az álmokban. Nem a vágy-, vagy rémálmokban, hanem abban, hogy egy álom egy üzenet is – valamit jelentenek számunkra. Vagy magyaráz, vagy felkészít bennünket. Hogy ne maradjak le valami fontosról, az ágyam mellett mindig ott van a füzetem. Tollam is, bár nem színes tintákkal…

A családi legendákról nagyon sokat lehet tudni. Azonban arról talán kevesebbet, hogy az ön nagymamája, Bőhm Aranka hogyan is végezhette Auschwitzban? Aranka dívasága, szellemisége, úriasszonysága, uralkodói karaktere – amiről történetek tucatját lehet ismerni – miképp végezhette így? Nem akadt senki, aki megmentette volna?

Nagyanyám gyakorlatilag életképtelenné vált azzal, hogy elmúlt Karinthy feleségének lenni. Rajongók és hódolók mindent elintéztek neki, amíg nagyapám élt. Utána azonban alábbhagyott a ragyogás. Udvarlók, katonatisztecskék akadoztak ugyan, sőt, még a belügyminisztériumból is voltak pártfogoltjai. Talán ennek tudható be az is, hogy a németek megszállása után munkaszolgálatos orvosként Zalaegerszegre helyezték. Abban bíztak, hogy ott nem lesz majd olyan feltűnő jelenség, mint azelőtt a fővárosban volt. Mert nem volt egy könnyen elbújós személyiség az Aranka. Aztán állítólag a belügyi kapcsolat életmentő levele pont aznap délután futott be Zalaegerszegre, mint amelyik napnak a reggelén elindították a marhavagonokat Lengyelország irányába nagyanyámmal. Azt hallottam, hogy még a vonaton sem tudta meghazudtolni önmagát. Azt emlegette, hogy ő a legnagyobb magyar írónak a felesége, és azonnal engedjék ki onnan. Pedig korábban, 41-ben egy amerikai út után megvolt a lehetősége, hogy sose jöjjön vissza. De hát ő is ugyanúgy járt, mint Királyhegyi, aki hazajövet még éppen elérte az auschwitzi gyorsot…

unnamed (2)

Édesapja, a sikeres író mindezt hogyan dolgozta fel? Beszélt-e róla valaha is otthon?

Ez a történet nálunk ilyen félmondatokban, anekdotákban jött csak elő. Olyan korban éltünk, ahol az ilyen témákat természetszerűen igyekezték az emberek a szőnyeg alá seperni. Ez tipikus volt a szocializmusban. Valahogy így voltunk mi a zsidósággal is. Nemigen beszéltünk róla. Sejteni lehetett ezt, azt, de nem volt téma. Az, hogy Karinthy Frigyes maga is zsidó volt, csak akkor derült ki számomra, amikor épp a családi regényemet, az Ördöggörcsöt írtam, és valaki felhívott, hogy Pápán megtalálta a levéltárban az eredeti iratokat. Nagyon megható volt számomra, ahogy egy pápai fellépés alkalmával felkereshettem őseim szülőföldjét, ahol dédnagypapám órásmesterként kezdte meg tevékenyégét.  

 

Most egy purimi forgatag kellős közepén beszélgetünk, itt a színházában, ahol egy egész fesztivált szenteltek az ünnepnek. Hogy jött az ötlet? Esetleg ön szenvedélyes purimi bálozó?

Valójában nem. Még nem is igen vettem részt purimon. Sosem voltam vallásos zsidó, korábban semmilyen hagyományt vagy törvényt nem tartottam be. Ebből a szempontból elfajzott származék vagyok. De hozzá kell tennem, a kultúráját értem, és művelem. Valahol a mélyén mégiscsak itt bennem van a zsidóság.  Ez gyakorlatilag egy tavaszi ünnep – úgyhogy egy egész hetet szántunk erre. Legnagyobb döbbenetemre nagyon sok zsidó témájú darab fut ma Magyarországon, így jött az apropó. A fesztivállal hiánypótló dolgot hoztunk létre.

Mit gondol, miért fut ma ennyi zsidó témájú előadás Magyarországon?

Úgy látszik, hogy ez a kibeszéletlen téma valamiért izgatja az embereket idehaza. Másrészt szerintem ez az egyik legjobb téma a világon! Nagyon népszerű minden kultúrkörben.

 

Ez a purimi fesztivál is népszerű? Hogy fogytak a jegyek? Mennyire tapasztaltak nyitottságot a közönségtől?

Nagyon jók a visszajelzéseink. Hozzánk ide mindig is sokféle ember jön. Ma például itt lesznek zsidó szervezetek vezetői, és úgy tudom, Heller Ágnes is jön. Más alkalommal pedig láttuk itt kézen fogva Dúró Dórát, a parlament kulturális bizottságának elnökét, aki férjével, a szintén Jobbikos Novák Előddel nézett meg egy darabot. Ismerem a helyi képviselőket, gyakran vendégeink. Most a purimi fesztiválra is jöttek. Igaz, nem rémlik, hogy most erre a rendezvényünkre érkeztek volna Jobbikosok is. Azt azonban tapasztaljuk, hogy nyitottak a hozzánk érkezők – a mi karakterünk a sokszínűség, szóval a purim tarkasága még különösen passzol is hozzánk. Ami a jegyeket illeti: így a fesztivál zárónapjai felé mondhatom, sikeres volt a kezdeményezés. Na­gyon szeretnénk ebből itt Budán  hagyományt teremteni.

Most is Budát említette. Ezt ön mindig külön hangsúlyozza. A színház szlogenje is ez a kezdetek óta: „Buda népszerű színháza”. Nem érzi ezt sznobizmusnak vagy némileg kirekesztésnek?

Ez a vesszőparipám. Büszke vagyok arra, hogy az első modern kőszínházat én hoztam létre Budán, immáron 33 éve. Valóban van ebben egy direkt kirekesztés és némi lokálpatriotizmus is, ami persze összekeverhető a sznobizmussal is. Minek kellene változtatnom azon, ami sikeres? 

unnamed (1)

Ön, mint üzletember hogy látja, milyen most a magánszínházak esélye arra, hogy olyan privát mecénásoktól eredő támogatói kultúrát élvezzenek Magyarországon is, mint mondjuk a tengeren túl? Azt gondolnám pesti fejjel, hogy itt Budán azért több tehetősebb patrónusba futhat bele az ember.

Azért ez a környék itt még is csak Kelenföld. Nem jellemző, hogy krőzusok hada járna erre nap mint nap. Hacsak nem inkognitóban jönnek közénk. Különben a háború előtt a színházaink többsége igen is magántulajdonban volt. Akkor még volt egy valódi polgárság, amely eltartotta mindezeket. Ma már itt nincs polgárság, hiszen azt a réteget kiirtották Auschwitzban, elvitték Recskre vagy a szocializmus megsemmisítette.

„A színházam elfogadtatása életem fő küzdelme” – pár éve nyilatkozta ezt. Még mindig a megfelelési kényszer munkálkodik önben – Kossuth-díja után is?

Amikor ezt mondtam, azt hiszem az íráshoz még nem voltam ennyire elköteleződve. Azóta megjelent két könyvem, és azt hiszem, az Ördöggörcs talán mára már bekerült a hazai irodalmi kánonba. A fő művem a színház – de ez csak egy szimbólum, mert a legfőbb feladatom annak a keresztnek a viselése, amit a családom neve jelent. A bizonyítás azért még megvan, elsősorban a család felé, meg önmagam felé van elszámolni valóm. Az mindig is meghatározó volt számomra, milyen a visszajelzés. Ezért is fontos, hogy az osztálytársaim miként vélekednek rólam. Ezt fejtettem ki második könyvemben is. Míg kezdetben én voltam nekik a „budai elkényeztetett kis hülye Marcika”, addigra mára már megpukkadnak, hiszen egyiküknek sincs magánszínháza. Különben kölcsönösen jóban vagyunk és tiszteljük egymást Valló Péterrel, Ascher Tamással és a többiekkel. Úgy érzem, hogy hagyok valamit magam után és talán némi büszkeséggel azt is mondhatom, hogy azzal, hogy ma már egy fogalom lett az, hogy „Megyek a Karintyhba”, ez a legjobb, amit én elérhettem Karinthyként. Itt Újbudán megteremtettem a „Karinthyimitást”.

Közel húsz éve egy gimnáziumi lapnak készítettem beszélgetést önnel. Emlékszem az optimizmusára. Azt mondta, hogy a közelgő évszázad eleje hasonlatos lesz a Nyugat nagy korszakához. A Nyugat 1908-ban alakult, ma 2016-ot írunk. Bejött az, amire gondolt?

Tényleg volt egy ilyen álmom – ez sajnos még nem indult be. Bár kiváló magyar könyvek születnek. Téreyt olvastam legutóbb, és vannak olyanok, akiket kimondottan várok: Spiró, Nádas Péter. Nagyon sok jó van, aminek gyermeteg lelkesedéssel tudok örülni. Irigy nem vagyok, csak bosszankodom, hogy miért nem én írtam. Ez inspirál is. Ami az akkori optimizmusomat jelenthette? Talán a saját írói karrieremre gondolhattam tudat alatt. Fene tudja. Az biztos, hogy akkortájt az Ördöggörcs írásának a felénél lehettem. A regény kirobbanó sikere nagyot lendített a színházunkon is – azóta folyamatosan jönnek hozzánk. Ha purim, ha szakad – mi működünk.

Wallenstein Róbert

A cikk megjelent az Egység magazin 84.számában.