Michael Freilich, a legnagyobb belga zsidó lap, a Joods Actueel főszerkesztője lemondott posztjáról, és bejelentette, hogy indul a közelgő parlamenti választásokon. Ha sikerrel jár, ő lesz Belgium első ortodox zsidó képviselője.

Freilich lépésének egyik fő oka, hogy a közelmúltban betiltották az állatok rituális vágását Belgiumban, ami nehéz helyzetbe hozta az ország népes vallásos zsidó közösségét és a muszlimokat is. A flamand régióban január 1-jén már életbe is lépett a korlátozás, a vallon országrészben pedig az év során vezetik be. A törvény az állatok vágás előtti kábítását írja elő, ami nem áll összhangban sem a kóserság, sem az iszlám törvényeivel.

A 38 éves újságíró a konzervatív Új Flamand Szövetség párt színeiben indul, mely a szövetségi parlament legnagyobb politikai ereje. Freilich az előkelő ötödik helyet kapta meg a listán, így biztosra vehető, hogy a választások után a parlamenti alsóház tagja lesz.

„Tizenkét év főszerkesztőség után eljött az ideje egy új fejezetnek az életemben. Indulásom egyik oka a rituális vágás ellehetetlenítése volt. Azt gondolom, hogy a zsidó közösség sem kísérte kellő figyelemmel a törvény elfogadtatásának folyamatát. A képviselői székben ülve kevesebb meglepetés fog érni és több lehetőségem lesz, hogy időben beavatkozzam, mielőtt túl késő lenne. Ezzel együtt a parlamentben minden flamand ember képviselője leszek, nemcsak a zsidó közösségé. Már a nagyapám is büszke flamand volt és fontos volt számára, hogy a zsidók elsajátítsák a holland nyelvet. Főleg olyan kérdésekkel szeretnék foglalkozni, mint a migráció, a terror és a szélsőségesség. Úgy fogok küzdeni, mint egy igazi flamand oroszlán.” – nyilatkozta Freilich.

zsido.com

Forrás: TOI

Megszakítás