Ismét Köves Slomó volt az egyik meghívott elõadója a Hold utcai református templomban tartott  Református tavasz elnevezésû programsorozatnak. Köves rabbi Zsengellér József professzor úrral egy, a zsidó vallásban gyökerezõ keresztény szokás kapcsán beszélgettek. Köves rabbi bemutatta a széder est eredetét, jelentõségét és szokásait, míg Zsengellér professzor az ebbõl eredeztetett úrvacsoráról beszélt. 

Amint Köves rabbi kifejtette, a mindkét esetben szimbólumként megjelenített áldozati bárány a zsidó vallásban nem megváltást ad, hanem – a halálélmény megidézésével – megtérésre serkent. A beszélgetés során, melynek Balog Zoltán miniszter, a templom lelkésze volt a moderátora, olyan vallási kérdésekre is kitértek, mint hogy miért nem fogadják el a keresztény vallás alaptételét a megváltásról. Köves rabbi ennek kapcsán kifejtette, a problémát mindezek mellett az jelenti, hogy a zsidó vallás a micvákat, a tórai törvényeket megváltoztathatatlannak tekinti, míg a kereszténység ezeket elveti.
A múlt héten más református intézményben is vendégelõadó volt a lubavicsi rabbi. A debreceni chábád küldött, Feigen Sámuel rabbi a Református Hittudományi Egyetem meghívására orvosetikai kérdésekben tartott elõadást. A zsidó jog szemszögébõl vizsgált olyan dilemmákat, mint a kegyes halál, az eutanázia kérdése. 

Megszakítás